0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Menü Kategóriák
kedvencek bejelentkezés
0
icon
icon
2024-as akcióink Kuponok
Van egy cikkem, feltöltöm most!

„Pimpes” kukorica

Idén júniusban egy olyan tó partjára ülhettem le barátommal, amit utoljára 15-20 évvel ezelőtt telepítettek utoljára és azóta nem is horgászott rajta senki. Nem volt sok információnk a vízről így saját magunkra kellet hagyatkoznunk. Amit biztosan tudtunk,hogy „amurozni”szeretnénk ebben a rekkenő hőségben. Mikor meg érkeztünk a tóra egyből a helykereséssel kezdtünk, nem voltak biztatóak az első jelek 1,5-1,7 m víz plusz 60-70 cm lágy iszap. Találtunk egy két kő kemény platót a nádfal előtt és ezeket etettük meg otthon elkészített főtt kukoricával amit utána Carptrack Amino Liquidben hagytunk pár órát pihenni. Úgy döntöttünk, hogy nem húzunk be első éjjel csak megfigyeljük, hogy hogyan reagálnak a halak az etetésre. Egész este nem tudtunk aludni úgy forrt a víz, csak hallgattuk a csobogó vizet. Ezen felbuzdulva alig vártuk, hogy világosodjon és behúzhassunk. Délelőtt meg is jött az első amur, ami nagyon intenzíven küzdött, hiszen még soha nem volt horog a szájában.


Az első amurunk 6,45 kg-ot nyomott.



Ezután nem sokkal egy intenzív húzós kapásra kaptam fel a fejem. Felvettem a kontaktus a hallal, de nem sok közöm volt hozzá makacsul ment a nádfal fele, egyszer csak meggondolta magát és elindult a part felé, azt hittem, hogy elment kicsit elcsüggettem, de amikor a partközelhez ért szinte felrobbant a víz és ismét irány a nádfal. 15 percnyi fárasztás után azt hittem, hogy most már meg szákolhatjuk. A szákot a hal alá tettük vettük volna ki, már azon tanakodtunk mekkora lehet és egyszer csak megint intenzív hanggal jelezte az orsóm fékje, hogy még nincs vége a harcnak. Ismét kezdetét vette a harc de végül sikerült megszákolni az amurt. Gyorsan megszabadítottam a horogtól fertőtlenítettem a sebet és feltettem a mérlegre melynek a kijelzője 10,45 kg mutatott.


Rendesen megdolgoztatott




Amurhorgászatnál nem kell meglepődni az ilyen jelenségnél



Végszerelékünket próbáltuk a lehető legegyszerűbben elkészíteni. Én egy 1,5m-es leadcore zsinórra helyeztem fel egy ólom klipszet és egy 100g-os ólmot. Ezt követte egy kb. 15-20 cm-es előke zsinór melynek a végére egy 4-es méretű nagy öblű horgot tettem. A horog alá három szem főtt kukorica került amit Carptrack inL-el és inP-vel „tuningoltam” fel és közé faragtam egy Birdfood Banana pop up-ot. Minden behúzásnál kb. 2-3 marék kukoricát szórtunk el egy négyzetméterre.


Két alkotóelem



A csalinkat előszőr Carptrack inL-be mártjuk, majd…



inP-be.



Megfelelően kezelt csali.



Vízbe érve azonnal elkezd dologozni.



Ha nem kell, nem bonyolítom.


Barátom fia is lelátogatott hozzánk, aki a megérkezése után nem sokkal két amurt is partra terelt. Az egyik 5 kilos volt a másik 7,88 kg-ot nyomott.


Domi nagyobbik amurja 7,88 kg.


Remek horgász túrát tudhatunk magunkénak. Remélem a jövőben is ilyen gördülékenyen vesszük majd az akadályokat és még nagyobb halakat tudunk majd partra segíteni. Az ilyen nagy nyári kánikulába érdemes az amurokra „vadászni”. A leg aktívabb a 24°C-os vízben ilyenkor akár a testsúlyának megfelelő mennyiségű táplálékot is képes felvenni. Legjobb csalinak a „pimpes” kukorica bizonyult. Görbüljön mindenkinek!! :)

Góbor Krisztián – Imperial Baits
   0   0 Ft Megrendelem
A kosár tartalma:
Kosár
Vásárlás folytatása Tovább a pénztárhoz
Az oldal böngészésével elfogadod, hogy cookie-kat használjunk, amiket jobb szolgáltatás nyújtás érdekében használunk fel. További információk