0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Menü Kategóriák
kedvencek bejelentkezés
0
icon
icon
2024-as akcióink Kuponok
Van egy cikkem, feltöltöm most!
Élménybeszámolók

Ismerkedés az Imperial Baits-el...

Több év pontyozás után idén lehetőségem adódott, hogy kicsit közelebbről is megismerjem egy régóta a kedvenceim közé tartozó cég termékeit, az Imperial Baits csalikat. Mivel általában egyszerre nem használok sokféle ízt, ami lehet, hogy badarság, de eddig szinte mindig sikerrel jártam, így elsőre az ELITE széria mellett tettem le a voksomat. Szeretek kísérletezni, ezért úgy döntöttem, hogy a gyári golyók mellé gyúrok egy házi készítésűt is, ami annyiban különbözött a megszokottól, hogy az ELITE aroma mellé egy minimális citromolajat is adtam, ami háttér ízként működött.
Az első teszt egy kis magántó volt, ahol a többség inkább finomszerelékkel horgászik. Nem volt szoktató etetés, sem többnapos túra, mindössze pár marék 16-20-24 mm-es bojli, plusz egy kis Carptrack aminopellet. Nem kellett sokáig várnom az első halra, egy rövid fárasztás után a matracon pihent egy kisponty. Kezdésnek gondoltam jó lesz, de a méreten növelni kellene. A következő órákban még 4 pontyot sikerült fognom, de ezek is mind elmaradtak a tervezett mérettől. Már majdnem pakoltam, amikor elfüstölt a balos botom, egyből éreztem, hogy ez nem azok közül való, amiket idáig fogtam. Tízperces fárasztás után egy gyönyörű spanyol pikkelyes pontyot sikerült fognom, ami még nem volt megfogva soha. Fertőtlenítés és fotózás után egy puszival küldtem tovább, hogy másnak is örömet szerezzen. Boldogan tértem haza, jól sikerült a teszt a 8 órás peca alatt. Egyébként az összes hal a gyári golyóra érkezett, kivéve az utolsót, aki a kagyló-citromot szerette.


szépséges spanyol 10+

A következő helyszínen szintén csak egy pár órát tudtam tartózkodni a munkám miatt, de a semminél ez is több volt. Sőt! Egy a lakóhelyemhez közeli bányatóra mentem ki éjszakára, ahol a sátor felállítása és egy alapos radarozás után már csak a botok behúzása váratott magára.


lógott az eső lába



a menedékem

A csali most is az volt, mint múltkor, Elite hóember és Elite-citrom süllyedő. Etetéshez most nem használtam mást, csak bojlit, botonként körülbelül fél kilót. Az első kapás 2 óra elteltével jött, egy 7 kg-os ponty személyében a citromos verzióra.


hibátlan tükrös dupla 20-as süllyedőre

Gyors újracsalizás és vissza az adott helyre a szereléket, egy marék bojli kíséretében. Itt a vízmélység 2.6 méterre jött fel 4.5 méterről. Épp a sátorban ejtőztem, amikor irtózatos erővel indult meg egy újabb ellenfél a víz alatt. Nagyon nem akart kifelé jönni, a mozgásából ítélve azt gondoltam, hogy egy öreg harcossal lesz dolgom, de mikor megpillantottam, láttam, hogy olyan 4-5 kg-nál nem több. A tiszteletet a kis hal is megkapja, ezért a fertőtlenítés neki is kijárt. A folyamat ugyanaz, be a csónakba, szerkó be, aztán várni a „nagymamát”. Napfelkelte után már sajnos el kellett kezdjek csomagolni, de alapszabály, hogy a botok mindig az utolsók.  Most is így volt, és nem hiába. Mikor már majdnem minden kellék a kocsiban volt, még az elektromos jelzők is, furcsa hangra figyeltem fel. Eltelt pár másodperc mire leesett, hogy a nyeletőfék hangját hallom, és már vagy 20 méter zsinórt ellopott a hal. Felkaptam a botot a földről, és megpróbáltam kintről fárasztani, de esélyem nem volt. Belement a H bójámba is, úgyhogy nem volt kérdés, hogy csónakból kell tovább folytatni a fárasztást. Egy jó húsz percig meg sem tudtam pillantani kivel van dolgom, csak forgatott a víz közepén, áthúzott a szomszéd elé, akik szerencsére még csak akkor érkeztek a helyre. Miután megadta magát és sikerült megmeríteni, kivittem a partra, hogy le tudjam fotózni. Mérni már nem akartam, mert a mérleg már a kocsiban volt. Egy biztos: most is sikerült egy 10+-os halat fogni az Elite bojlival. Itt már biztos voltam benne, hogy sosem hiányozhat ezentúl a repertoáromból.


erőtől duzzadó töves

A következő túrám július közepére esett. Abszolút alkalmatlan időjárási körülmények voltak a halfogási és kényelmi szempontokat nézve, de nincs mit tenni, a természettel nem lehet mit kezdeni. 40 fok, 27-28 fokos víz, szélcsend. Egy intenzíven horgászott vízre érkeztem egy barátommal 2 napra. A mederviszony elég egyenletes, így radar használata felesleges volt, csak tapogató rúddal nézelődtünk, hogy hová tegyük bójáinkat. A klasszikus iszap és kemény rész találkozását kerestük, de mivel csak dobni lehetett, így ez hol sikerült, hol nem. A társam főleg fűszeres bojlikkal próbálkozott, én pedig maradtam a „megszokottnál”, noha ezen a vízen mindenki a fűszeres ízeket használja. Egy 24 mm-es süllyedő az egyik botra, a másik botra meg egy Carptrack aminopellet + 20mm-es Elite pop-up került.




természetesen a dip és az amino gel nem maradhatott el

Etetésre kezdésként körülbelül 1 kg bojlit és 0,5 kg pelletet szórtunk be botonként. Az első kapás délután érkezett társam botjára, egy küzdelmes fárasztást követően, egy hibátlan tükrös pihent a bölcsőben. Elég bíztató volt ez ebben a melegben. Úgy beszéltük meg, hogy a hőségre való tekintettel csak a kapitális példányokat vesszük ki fotózásra. Pár óra múlva nekem is megérkezett az első halam, ami elég nehezen adta meg magát, főként a partszélén ment jobbra-balra. Távolról nézve már örültem nagyon, mert láttam, hogy jó hal lesz. Nagyjából negyedórás fárasztás után sikerült megmeríteni és a bölcsőbe helyezni. A lábam megremegett, amikor kivettem alóla a merítőt, akkor láttam igazán a méreteit. Gyorsan megmértük, hogy eloszlassuk a kíváncsiságom, a mérleg 21,80 kg-nál állt meg. Életem második legnagyobb halát tarthattam a kezemben. Folyamatos locsolgatás mellett csináltunk pár fotót róla, aztán szépen úszhatott is tovább ez a hibátlan ponty.





Örömöm óriási volt, úgyhogy gyorsan meg is kellett igyak egy védőitalt a hal egészségére.  Ezután újracsaliztam és mehetett vissza cucc. Az egy szem süllyedő volt előtte rajta, úgyhogy az került a horog alá most is. A végszerelék egyébként egy 4-es horogból, egy line alignerből és egy erőgumival ellátott 25 librás előkéből állt.


Ezután egy kis csendes pihenő következett, nyugodtan megvacsoráztunk, elkészítettünk pár tartalék előkét felcsalizva, hogyha újra kell dobni, akkor már csak rá kelljen akasztani a gyorskapcsos forgóra.




nem mondhatni, hogy rend uralkodott a helyünkön

Az esti etetéskor ismételten bojlit és aminopelletet szórtunk a vízbe, azonban a pellet mennyiségét csökkentettük egy kis maréknyira, mivel nem akartuk, hogy ránk találjanak a kisebb halak. Sajnos az éjszaka nem hozott kapást, pedig ebben bíztunk igazán a lehűlést várva. Másnap reggel csak egy keveset etettünk, mert nem láttuk indokoltnak a kapástalanság után. Eltelt a nap, szenvedtünk a melegtől, de a halakat nem tudtuk becsapni. Már erőteljesen szürkült, amikor ismét kellemes hang riasztott a székemből, most a Carptrack aminopellet hóemberre éhezett meg egy uszonyos. A laza fárasztás után már mérlegeltünk is. Ez is húsz közelinek látszott, de „csak” 18,50 kg-ot mutatott a mérleg. Hihetetlenül boldog voltam, közel 24 óra kapástalanság után ismét egy szép pontyot sikerült fogni.




Sajnos ezután már csak egy 10 kg körüli halat sikerült fognunk, semmi többet. Próbálkoztunk sok mindennel, kisebb, nagyobb csali, mindenféle kombinációban, de semmi. Ennek ellenére teljes mértékben elégedett vagyok az eredménnyel, a kitartásom az Elite széria mellett meghozta a gyümölcsét, még így is, hogy tudvalevő volt, hogy nem ez a favorit ízvilág ezen a vízen. Ami az Imperial Baits csalikat illeti, engem elsőre meggyőztek a fogósságukról, bátran merem ajánlani mindenkinek. Minőség felsőfokon. *****

Szappanos Róbert – Imperial Baits Team
Forrás: Szappanos Róbert – Imperial Baits Team
   0   0 Ft Megrendelem
A kosár tartalma:
Kosár
Vásárlás folytatása Tovább a pénztárhoz
Az oldal böngészésével elfogadod, hogy cookie-kat használjunk, amiket jobb szolgáltatás nyújtás érdekében használunk fel. További információk