Van egy cikkem, feltöltöm most!

Élménybeszámolók

Horgásztúra az ismeretlenbe 2. rész /Extrém horgásztúra a Lac Du Der Chantecoq tavon/

Az első részt ott fejeztem be, hogy ami ezután következett a hátam közepére sem kívántam. Most kifejtem bővebben. Tehát elindultunk a leendő táborhelyünk felé a szakadó esőben. A csónakjaink rogyásig meg voltak pakolva a szükséges felszereléssel és csalikkal. Az út közel negyven percig tartott a nagy súly és a szembe szél miatt. A helyünkhöz közeledve az eső ugyan alább hagyott, de mikor kiléptem a partra és combig süllyedtem el a sárban ismét elhagyott a lelkesedésem, ezért visszaültem a csónakba, hogy megvárjam a barátomat, aki kicsit lemaradt tőlem. Közben azon gondolkodtam, hogy normálisak vagyunk-e, mert mikor megérkezett és ő is kilépett a csónakból, majd rám nézett, egyből láttam, hogy neki is ez járhat a fejében. Kínunkban nevettünk egy nagyot és ő a pálinkájáért nyúlt én pedig egy sörért és egy cigarettáért, hátha így lenyugszok egy kicsit. Tíz perc döbbenet után kezdtünk csak körül nézni, és amit láttunk nem igazán hozta meg a kedvünket a horgászatra. Amerre csak néztünk, mindenhol sártenger a vízleeresztés és az eső miatt. Hosszas tépelődés után nekiálltunk a sátraknak valamivel szárazabb helyet keresni, ezért combcsizmában gyalogoltam össze vissza mire találtam egy púpot a parttól kb. 60 méterre, ami kevésbé volt sáros. Több mint négy órába telt mire a sátrat biztonságosan felállítottuk a sáros talajon és az összes cuccunkat kihordtuk, a csónaktól 60 méterre lévő táborhelyünkre.










Mire minden a helyére került, teljesen ránk sötétedett és én csak egy meleg vacsorára és egy kiadós alvásra vágytam. Másnap délelőtt 10 órakor kipihenve keltem és újra önbizalommal telve, ami nem tartott sokáig, mert mikor nekiláttam volna a botok összeállításának és a csalik előkészítésének az eső újra rázendített és a szél is feltámadt. Úgy voltam vele, ha el is ázik az összes ruhám már az sem érdekel, megpróbálok helyeket keresni és a botokat minél hamarabb bevinni. Az elhatározást tett követte és 4-5 óra megfeszített munka után mind a 4 botom a helyére került. Az előttünk elterülő területen sajnos jó haltartó helyeket alig találtunk. A meder 200 méterig egyenletesen mélyült egészen 5 méter mélységig majd egy hirtelen esés után a radar képernyője 6 méteres vizet mutatott sajnos vagy 80 centis iszapréteggel. Innen továbbhaladva jó darabig nem változott a vízmélység, majd 380 méternél lassan újra emelkedni kezdett. Az első bíztató helyet 420 méternél találtam, ami egy 6 méterről feljövő púp volt tele hínárral. Az egyik botomat a hínármezőben talált kb. 1 méteres szabad részre helyeztem el egy szem 24 mm-es Elite strawberry bojlival, majd a lyukat 5 kg bojlival megetettem és még 5-5 kiló bojlit és magot nagy területen szétszórtam. A következő ígéretes hely egy bokorsor volt, ami 480 méterre volt a parttól. Itt dupla 24 golyót csaliztam szintén Elite strawberryt és ugyanúgy etettem, mint az előző helyen. A harmadik és negyedik botomat egy sávba tettem le egymástól 200 méterre a parttól pedig 550 méterre egy lassan emelkedő púpnak a közepére 4 méteres mélységben. Sajnos a törés tetejét és a következő akadó sort nem értem el, mert az 620 méterre volt és nem volt annyi zsinór az orsó dobján. Az utolsó 2 botomat dupla 24 mm-es elit és monster paradise bojlival csaliztam fel és a köztük lévő 200 méteres sávot 10-10 kg bojlival és maggal megetettem. A golyókat itthon nagyon keményre szárítottam és bíztam benne, hogy több napig is kitart, mivel 2-3 napnál hamarabb nem volt szándékomban frissíteni. Mire mind a ketten végeztünk a behordással ismét ránk esteledett így nem maradt más hátra, mint megvacsorázni, majd aludni, mivel mindketten nagyon átfagytunk és elfáradtunk.










Másnap arra ébredtem, hogy nagyon melegem van a hálózsákban mire kinyitottam a szemem és láttam a beáramló napfényt a sátor ablakán, amitől nagyon boldog lettem és teljesen felvillanyozódtam. Ez volt az első nap, hogy végre láttuk a minket körbe vevő tájat és a tavat is a maga valójában. Egyszerűen gyönyörű volt a hatalmas víz látványa, ami szigetekkel volt tarkítva. Nagyon boldog voltam, hogy két nap után végre le tudtunk ülni egy kicsit beszélgetni egymással és meg tudtuk látogatni a mellettünk 500 méterre horgászó Tomas Blazeket, aki az Imperial Baits csehországi teszthorgásza. Ő 3 hétre érkezett a tóra és a társai hetente váltották egymást. Mivel ő is Imperial bojlikkal horgászik, gyorsan eszmét cseréltünk, hogy ki milyen ízeket hozott a túrára. Nagyon egyre járt az agyunk, mert ő is ugyanazzal a 3 ízzel készült, mint mi csak egy kicsit nagyobb mennyiségben, ami azt jelenti, hogy csak bojliból volt nála 400 kiló, nem beszélve a magokról és a pelletekről. Az eszmecserét hamar abba kellett hagynunk, mert ismét sötét fellegek gyülekeztek a fejünk felett és a sátramhoz még a leszakadó eső előtt vissza szerettem volna érni. A tábor felé gyalogolva a sártengeren keresztül még megbeszéltük a társammal a hét további részében a stratégiát, mire ő úgy döntött, hogy felfrissíti az összes botját, én viszont még egy napig bent hagyom. Mikor visszaértünk a sátrunkhoz már esett az eső ezért gyorsan bevackoltam magam, amíg ő nekiállt frissíteni. Bárcsak ne tette volna, mert a tó és az időjárás most meg mutatta meg az igazi arcát. A barátomat a tavon kapta el a vihar, ami két akkumulátorába egy evezőbe és több száz méter damiljába került. A második botját szerette volna be vinni mikor lecsapott a hatalmas szél és az 55 lbs motorral 5. sebességbe se tudta irányba tartani a csónakját és tehetetlenül sodródott, míg a motorral össze nem szedett még két botot. A jelzőjének hangjára lettem figyelmes, ami folyamatosan sípolt ezért gyorsan kirohantam a sátorból, hogy megnézzem mi történt. A két botot még idejében elkaptam, de egyúttal nagyon meg is ijedtem, mert a szakadó esőben és a hatalmas hullámokban nem láttam a társamat a vízen és a kiáltozásomra sem reagált. Miközben próbáltam kitalálni, hogy ő merre lehet a két orsójáról elfogyott a zsinór és leszakadt. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, mert nem láttam az esőfüggöny miatt és nem is hallottam. Végül úgy döntöttem, hogy a mellettünk levő öböl felé indulok el, hátha az erős szembeszél kisodorja őt a partra. Szerencsére a tábortól 5-600 méterre megtaláltam őt a partra vetve, de amikor a közelébe értem a látvány szörnyű volt, törött evező, a propeller tele zsinórral a csónak fejtetőn, a társam pedig tiszta sár. Megkérdeztem, hogy jól van e mire ő csak annyit mondott, hogy azt hitte meghal. Megértem, hogy mit érezhetett és próbáltam lelket verni belé, ami nem volt egyszerű, mert nagyon megviselték a történtek. Nagy nehezen összeszedte magát és mindent ott hagyva visszaindultunk a sátrakhoz, hogy átöltözzön és felmelegedjen. Mikor visszaértünk sírni volt kedve mind a kettőnknek. Az ő sátrán a cipzár fel volt húzódva és a nagy szél és eső miatt, tiszta víz és sár volt mindene. Már nem tudtunk mit tenni, mert közben ránk is sötétedett, így fogta a maradék száraz ruháját és egy üveg pálinka kíséretében átjött az én sátramba ahol kínunkban már csak nevettünk az egészen.










Itt már nem arról volt szó, hogy fogunk e halat, hanem az, hogy mi és a felszerelésünk épségben megússza ezt a kalandot. A barátomnak most szerencséje volt, de rosszabb is lehetett volna, mert ha rossz irányba sodorja a szél vagy beleesik a vízbe nem tudtam volna segítséget hívni hozzá, amíg a vihar el nem csöndesedik, mert az autó több mint egy kilométerre volt tőlünk és a vízre nem lehetett rámenni csónakkal. Kedves horgásztársak, aki nagy vízre akar menni, horgászni, legyen mindig nagyon körültekintő és óvatos, mert ezek a tavak nagyon kiszámíthatatlanok és nem érdemes vakmerőnek lenni! Vannak olyan helyzetek, még ha eszik a hal is, hogy nem érdemes vízre menni, mert az életünk fontosabb, mint egy hal megfogása. Visszatérve az éjszakára, este 8 óra körül a szél és az eső is elcsendesedett, ezért megnéztük a társam sátrát és próbáltuk használható állapotba hozni a belsejét, amit nehezen, de megoldottunk és a barátom végre le tudott feküdni és én is végre ledőltem pihenni. Sokat forgolódtam és nagyon nehezen tudtam csak elaludni, mert a napi események jártak folyamatosan a fejemben. Éjfél körül lehetett, mikor az álmomból egy pittyenés, majd folyamatos sípolás hozott vissza a valóságba. A bojlik már 4 napja áztak a vízben és végre történik valami hal fronton is, gondoltam. Gyorsan magamra kaptam az esőruhát és a combcsizmát, majd rohanás a bothoz, ami inkább csak cammogás volt sárdagasztással egybekötve. A jobb szélső botomon volt a kapásom, ami a parttól 550 méterre volt behúzva 2 szem 24mm-es Elite bojlival. Még épp időben értem oda hozzá, mert dobon már csak pár méter zsinór volt mikor megemeltem a botot. Bevágni fölösleges ilyen nagy távolságból. Mikor felvettem a kontaktust a hallal a szívem a torkomban dobogott és a pulzusom biztos felment vagy 150 fölé. Remegett kezem-lábam, de mivel az időjárás elfogatható volt úgy döntöttem, hogy neki indulok a csónakkal, mert partról esélyem sem lenne a halat megfogni. Ezért gyorsan beszálltam a csónakba és 5. fokozatba kapcsolva a motort elindultam a hala felé. Ahogy haladtam egyre beljebb éreztem a halat ugyan, de a zsinór egyre több hínárt szedett fel és a bot folyamatosan nehezedett el a kezemben, míg végül annyi hínár jött fel, hogy nem tudtam tovább tekerni az orsót. Több perc is eltelt, mire a sok hínárt és törmeléket leszedtem a zsinórról és újra a hal felé tudtam venni az irányt. Mikor 50-60 méterre lehettem a haltól a botom hirtelen újra elnehezedett, de most már alattam, amiből arra következtettem, hogy egy bokorba akadtam el. Gyorsan bekapcsoltam a radart, hogy megtudjam milyen mély a víz és, hogy tudok e tenni valamit, de hamar rájöttem, hogy a 6 méteres vízen semmivel nem tudok lenyúlni, hogy kiszabadítsam a zsinórt. Maradt hát a huza-vona, ami később zsinór szakadáshoz és egyúttal a hal elvesztéséhez is vezetett. Nem bánkódtam miatta, mert tudtam, hogy ezen a tavon nem egyszerű megfogni egy halat és legalább már kapásig eljutottam. Szerencsére a csónakban volt előtét zsinór, tartalékszerelés és bojli, ezért újra kötöttem a cuccot és a gps-em segítségével visszahelyeztem a csalit és 5-5 kiló bojlival és pellettel megetettem a helyet, majd irány a part. Már pirkadt, amikor ismét kapásom volt, de most a dupla 24 mm-es monster paradise-ra, ami szintén az 550 méterre lévő törésre volt lerakva. Ismét következett a szokásos procedúra, kabát, csizma fel és a sártengeren átgyalogolva irány a bot. Teljesen fel voltam pörögve és a pirkadat miatt már láttam is, aminek nagyon örültem. Gyorsan felvettem a hallal a kontaktust, de nem tudtam eldönteni, hogy rá merjek-e menni a vízre, mivel a parton nem, de messzebb elég nagy hullámokat láttam. Két választásom volt, vagy megkockáztatom, hogy a vízre szállok, vagy lefogy az orsó dobjáról az összes zsinór és megint elveszítek egy halat. Mivel két akkumulátor volt a csónakban és a látási viszonyok is jók voltak úgy döntöttem, hogy megkockáztatom a csónakból való fárasztást és elindultam a hal felé. Útközben megint szembesülnöm kellett a rengeteg hínárral és az akadókkal, ami ismét egy hal elvesztésével járt sajnos.











Most már kicsit bosszantott a dolog, de be tudtam annak, hogy a halfogás terén a szerencse is elpártolt tőlünk ezen a túrán. Mindig próbálok pozitívumot keresni és arra jutottam, hogy inkább örülni kéne, hogy a tegnapi napot megúsztuk és egy hal elvesztése nem olyan nagy probléma. Ezután következett a szokásos procedúra, kötés, csalizás, etetés, majd irány a part. Mire kiértem a vízről a társam is már felkelt, de nagyon megviseltnek látszott az előző nap történtek miatt. Mondtam neki, hogy igyon egy kis pálinkát, ami szerencsére kicsit jobb kedvre derítette és ő is a pozitív oldalát nézte a történteknek. Reggeli után mentőakcióba kezdtünk és visszahoztuk a partra vetett csónakját, majd a motort megszabadítottuk a sok zsinórtól és újra szereltük a botjait majd behordtuk őket az etetett helyekre. Mire végeztünk mindennel az eső is csak szemerkélt, ő úgy döntött, hogy elmegy szomszédolni egy kicsit, én pedig lefekszek aludni, mert nagyon elfáradtam az éjszakai és a reggeli akció miatt. Fél órája sziesztáztam, mikor riasztott a dupla 24 mm-es elite strawberryvel csalizott botom, ami 480 méterre egy bokorsor elé volt lerakva. Mivel ismét viharos szél volt a tavon, próbáltam integetni és kiabálni a társamnak, hogy segítsen, de sajnos nem hallotta meg így kénytelen voltam egyedül vízre szállni. Ahogy befelé haladtam egyre nagyobb hullámok csapkodták a csónak orrát, míg végül jött egy akkora, hogy majdnem fejtetőre álltam a csónakkal együtt. Iszonyatosan megijedtem, ahogy egy másodpercnyi gondolkodás után visszacsapódott a vízre én pedig a padlóra estem és mivel elengedtem a motort a hullámok össze-vissza dobálták a csónakot. Mindenem összeborult és a nagy zajra ekkor már a szomszédoknál levő társam is felfigyelt. Gondolhatta, hogy baj van, mert látta, hogy össze-vissza hánykolódok a vízen és elkezdett a rohanni a táborunk felé. Én közben azon gondolkoztam, hogy tudok épségben kijutni a partra. Mivel a botot nem ejtettem el és a motort is újra meg tudtam fogni az adrenalin pedig elöntötte a testemet úgy döntöttem, hogy a padlón maradva próbálok araszolni tovább a hal felé és kockáztatok egy kicsit. Folyamatos 5. sebességben a hullámokkal dacolva haladtam az áhított hal felé. Nem tudom mennyi ideje voltam a vízen, de nekem óráknak tűnt mire a hal közelébe értem és végre akadálymentesen fáraszthattam. A küzdelem jó ideje ment már az erős szélben, mikor megpillantottam egy másik zsinórt az enyémre rátekeredve. Sajnos csak a hallal és a csónak egyenesbe való tartásával voltam elfoglalva és észre sem vettem, hogy a csónakkal több száz méterre elsodródtam és így összeszedtem a másik zsinóromat is. Közben az egyik akkumulátorom lemerült és gyorsan be kellett kötnöm a másikat, ami miatt a harmadik botomat is összeszedtem. Most már nagyon dühös lettem és közel álltam ahhoz, hogy bedobjam a botomat a vízbe. Felnéztem az égre és azt kiabáltam mi jöhet még. Ilyen bosszús még nem voltam egy horgásztúrám alatt sem, majd megőrültem. Sajnos a megpróbáltatásaim még nem értek véget, mert ahogy vagdostam le az összetekeredett zsinórokat a motor feltekert egy darabot és nem forgott rendesen. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy feladom, ez már nekem sok. Hála istennek az égiek megkönyörültek rajtam, mert épp azon gondolkoztam, hogy elvágom a zsinórt, amin a hal van, amikor tőlem 20-30 méterre megmutatta magát egy harcsa. Teljes erővel belekapaszkodtam a botba és elkezdtem felém húzni. Most már nem érdekelt semmi tekertem az orsót és próbáltam a halat minél közelebb húzni, hogy meg tudjam meríteni, ami nagy kínok árán sikerült is. Ekkor kiszabadult belőlem minden és egy akkorát üvöltöttem, hogy szerintem a tó túloldalán is hallották. A harcsát nagy nehezen kihoztam a partra a vánszorgó motorral, majd matracara fektettem. Abban a pillanatban nagyon boldog voltam, mert végre sikerült egy halat kifognom ebből a nagyon „nehéz” vízből. Gyorsan lemértük a harcsát és egy két fotó után már mehetett is vissza az éltető elemébe. A hal súlya 23 kg volt, ami megkoronázta a napomat. Tudom, hogy nem ponty és harcsákból nem a nagyobb fajta, de abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere.
















Kedves horgásztársaim ezért is írom le többször, hogy egy hal megfogása - még ha egy kisebb példány is -, milyen örömet tud szerezni. A kis magántavakon, amik stégekkel, faházakkal vannak ellátva nem lehet ilyen élményeket átélni és ezért sokan nem is becsülik meg a halakat mert a túltelepítés miatt futószalagon fogják őket. Bíztatok mindenkit, hogy próbálja ki magát egy nagy tavon és úgy át tudja érezni úgy milyen, ha megszólal a kapásjelző hangja és egy halat a partra tud segíteni. Visszatérve a túrára, másnap délelőtt olyan élményben volt részem, amit sokáig nem fogok elfelejteni. A mellettünk horgászó Tomas Blazek megfogta a tó legnagyobb halát, a Moby Dicket 35,80 kg- súllyal. Tudom, hogy sok magán tavon él ekkora ponty, sőt nagyobb is és rendszeresen ki is fogják őket, de egy 4800 hektáros tóban ahol 3 db 30kg feletti ponty él egy ilyen hal megfogásához nagyon nagy bravúr, elhivatottság és tudás kell és egy ilyen fogást össze se lehet hasonlítani egy kis tavon fogott ugyanekkora hallal. Én láttam a fárasztást a háborgó vízen, ami több mint egy órán át tartott és a partra érkezéskor és láttam Blazek arcán az örömöt és a tiszteletet a legyőzött hal iránt. Nagyon büszke vagyok, hogy részese lehettem én is Blazek nagy kalandjának, amire egész Európa sporthorgászai felkapták a fejüket.


Tőlünk 500 méterre Tomas Blazec horgászott

Tomas Blazec és a Moby Dick





Naplemente a Lac Du Der tározón

Most, hogy hazaérkeztünk épségben a meleg szobában írom ezeket a sorokat és visszagondolva a túrára azt mondom, hogy egy nagy kaland volt amit átéltünk, megéltünk együtt és a sok viszontagság ellenére érdemes volt ellátogatni erre a hatalmas tóra.
ui: Tisztelt horgászok. Távol áll tőlem, hogy bárkit is kioktassak, mert mindenkinek szíve joga, hogy hol horgászik. Én csak azt akartam érzékeltetni, hogy a bojlis horgászat fogalma alatt létezik egy más világ is. A speciment hunterek világa, aminek én is tartom magamat és szeretném, ha ez a kis tábor egyre jobban bővülne és talán előbb vagy utóbb lassan leáldozik a kis magán tavak világa, ahol tele-lopott halakkal kérkednek a tulajdonosok.

Üdvözlettel: Bundik Zsolt
Imperial Baits3 embernek tetszik