Van egy cikkem, feltöltöm most!

Élménybeszámolók

Egy szenvedély kialakulása

Üdvözlöm az olvasókat, most szeretném leírni, hogyan kezdődött nálam ez a fanatizmus a bojlizás iránt, hogyan tudok napokat ülni egyetlen kapásra várva és miért nem veszi el a kedvem egy-egy sikertelen túra. Ezekre szeretnék most választ adni és egy kis segítséget nyújtani azoknak, akik szintén a nagy pontyokat szeretnék üldözőbe venni és a „fogd és engedd vissza” elvet szeretnék vallani.



2010-es évet jelölném meg dátumnak, amikor valami megváltozott bennem…. A tóparton ücsörögve csak néztem a vizet és elkezdtem fantáziálni arról, hogy vajon mekkora lehet ebben a tóban a legnagyobb hal? Sikerült-e már valakinek megfognia? Ha még nem fogták meg, akkor vajon miért nem? Ő mit eszik? És így tovább…. Ekkor határoztam el, hogy én is csak az ilyen titokzatos egyedeket szeretném becserkészni. Elkezdtem információt gyűjteni az erre irányuló szaklapokból és a világháló bevonásával. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem lesz kis feladat, ugyanis rengeteg tényezőn alapszik a nagy pontyhorgászat sikeres kivitelezése. Már itt ki is térnék egy pár dologra:
Jó pár tényezőnek kell megfelelnie egyszerre ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Figyelembe kell vennünk az időjárást, napszakot, vízhőmérsékletet és persze a legfontosabbat, a meghorgászandó terület adottságait. Ezeknek utána járva tettem fel magamnak ismét a kérdést: Biztos ezt akarom? Biztos azt szeretném, hogy a már jól bevált horgászmódszerem egy olyan technikára cseréljem, ahol valószínűleg ritkábban lesznek kapások és a legkisebb hiba is rögtön gyanakvást kelt ellenfelünkben, ezáltal újabb sikertelenséget okozva nekünk? IGEN én ezt szeretném! Ezen felbuzdulva, már a következő horgászatomat terveztem, na de teljesen máshogy. Először is a 12 órás horgászatot mindjárt 48 órára növeltem és az eddigi helyszínt is egy számomra ismeretlen kristálytiszta vizű bányára módosítottam. Amikor megérkeztem és elém tárult a víz, azonnal elkápráztatott a nagyságával és éreztem, hogy hevesebben kezd verni a szívem és már az első kapáson morfondíroztam, hogy vajon miben lesz más? A tóról előzetes információim alapján azt lehetett biztosra tudni, hogy 6-8 évvel ezelőtt jó pár nagytestű pontyot telepítettek bele, csak hát a kellő kereslet hiányában a vezetőség úgy döntött, hogy a biztosabb profit érdekében nagy mennyiségű, kistestű pontyok telepítésével egy napijegyes horgásztavat fog üzemeltetni. A kipakolásomat követően egy csónak igénybevételével elindultam a vízre, hogy megfelelő helyszínt találjak szerelékeimnek és bejuttassam az általam összeállított alapozó etetést.



Hiszen a tóban élő rengeteg kis pontyot most távol szerettem volna tartani az etetésemtől.
Miután a szerelékeim a helyére kerültek, egy meleg teával a kezemben kezdődött a várakozás az első „nagyhalas” túrámon. Ahogy telt az idő, volt szerencsém megfigyelni a mellettem horgászó sporttárs, eseménytelennek semmiképpen sem mondható horgászatát, ugyanis még a lehűlt víz ellenére is egymást érték kapásainak száma. Átsétálva hozzá beszélgetésbe elegyedtünk és hamar tudtára adtam, hogy nekem a célom bojlis módszerrel itt most megfogni egyet a tó „öregjeiből”. A következőt válaszolta: ”Hát itt fiam nem ismerik a bojlit a halak”. Ahogy ezt kimondta, megszólalt a kapásjelzőm és a botot a kezembe véve remegő lábbal belekezdtem életem első bojlival csalizott halának fárasztásába. Körülbelül 15 perces fárasztást követően már a matracomon pihent egy gyönyörű töves.



Ez az!!! Mondtam magamnak és pár kép készítése után már vissza is engedtem otthonába.
Az éjszaka a vártnál kedvezőbben alakult, hiszen pontosan éjjel 2 órakor óvatos kapásra kaptam fel a fejem, és ahogy a botomhoz közeledtem, úgy a jelzőm is egyre jobban visított. Felemelést követően óvatosan csónakba szállva - rutintalanul, na de annál elszántabban - kértem vissza az ellenfelem által lelopott zsinórt. Körülbelül 25 perces fárasztást követően sikeresen meríthettem meg életem első 10 feletti halát, amely egy igazi matuzsálemnek számított a maga 12,68 kg-os súlyával..



Itt kezdődött nálam, hogy ami eddig csak hobbi volt, az most már a szenvedélyem lett. Elég sok túra jellemezte az elkövetkező időszakomat és próbáltam minél hosszabb időre a parthoz kötni magamat, így hát a 72 órás túrák lettek a kedvenceim, és a minél nagyobb terjedelmű vizek.
Jó pár sikeres túrát magam mögött tudva mertem venni a bátorságot, hogy ellátogassak egy számomra ismeretlen vízre, ahol köztudottan a megszokottnál jóval vastagabb iszap réteggel kell szembenézni. Ez nem volt más, mint az Agostyánban festői környezetben elterülő Római-tó.



A szerelékemet a vastag puha iszaphoz mérten kötöttem meg. Csalinak pedig az egyik botomra 1 szem 25 mm-es amino pellet került, mellé pedig pva-ban 15 mm-es, míg a másik botomra 1 szem 20 mm-es halas bojli, és egy szem 16 mm-es narancssárga, v-pops-al tökéletes hóember formára balanszírozva.





Éppen a tavon horgászó sporikat megkérdezvén, nem sok jóval kecsegtettek, hiszen állításuk szerint „nem eszik a ponty”. Így hát még jobban odafigyelve az előttem elterülő területet kezdtem el pásztázni egy távcső segítségével, hogy hátha sikerül a tükörsima vízen egy-egy apróbb jelet felfedeznem. Hosszas pásztázás után arra jutottam, hogy a többiekkel ellentétben én megpróbálok egy közelebbi etetés kialakítani, hátha a kevésbé horgászott terület lesz most a sikeres.
Be is jött a taktikám, ugyanis alig 2 órán belül már a bölcsőmben tudhattam egy termetes példányt.



Alig kezdett besötétedni és újabb ponty csábult el a magas amino tartalmú pelletnek köszönhetően.



Az éjszaka kicsit meglepően csendesen telt, hiszen csak egy kapással ajándékozott meg a tó, de csalódottnak semmiképpen nem mondanám magam, ugyanis egy szemet gyönyörködtető sárga színekben pompázó hibátlan töves volt a jövevény.



Érdekesség volt számomra, hogy a bojlival csalizott szerelékem 24 óra elteltével nem hozott sikert.
A távcsövet ismét a kezembe véve viszont elég nagy aktivitást láttam a vízfelszínen az etetésem felett, így tartottam magam és folytattam ugyanazt a koncentrált etetési taktikát. Éppen a szomszéd faházban beszélgettem a horgászokkal, mikor a távjelzőm lassú komótos kapásra hívta fel a figyelmem és azonnal ráeszméltem, hogy ez a „bojlis” botom. Gyorsan átrohanva, a botot kezembe véve éreztem, hogy „erősebb” hallal lesz dolgom az eddigieknél. Körülbelül 25 perces fárasztást követően, a szomszédok segítségével sikerült megszákolnom egy 15 kg feletti pontyot.




Ami pedig ezután történt az örök emlék lesz számomra, hiszen a visszahúzást követően alig pár perccel már ismét kapásom volt és egy hasonló fárasztást után, a merítőért nyúlva megszólalt a másik botom jelzője is. Ajjaj, mondtam magamban. A pontyot a biztonságos bölcső védelmébe helyeztem és már folytattam is a fárasztást. Nem sokkal később már két hatalmas példány volt ideiglenesen a vendégem. A szomszédok értetlenül álltak a kialakult helyzet felett.





Szeretném itt megjegyezni, hogy ne csüggedjünk el soha, ha megérkezésünkkor egy adott vízen számunkra kedvezőtlen információt közölnek. Sokkal inkább próbáljunk meg más taktikával horgászni, az általunk tanult módszerrel.
Hazafelé már a kocsiban a következő túrámon morfondíroztam és, mint most is, egy kicsit más vízen szerettem volna magam és a bojlimat kipróbálni. Így esett a választásom a hatalmas méreteivel rendelkező fehérvárcsurgói víztározóra.



Amit a tóról tudni kell, hogy a maga 135 hektár területével és a 40 éves korával közel sem mondható könnyű pályának. Ez az, ez kell nekem, gondoltam magamban. A megfelelő intézkedések után sikerült is ellátogatnom a tóra egy 72 órás horgászatra. A parton állva csak csodáltam a hatalmas vízfelületet és közben próbáltam eldönteni, hogy hol lenne ideális számomra a táborom felverése. A döntésem a tó csurgói oldalán, viszonylag a tó felénél maradt.



Az előzetes információim alapján igen magas a tóban élő fehér halak állománya, így hát elhatároztam, hogy csak bojlival fogok etetni is és csalizni is, mert nem szerettem volna egy oldódó pellettel, vagy apró magokkal magamra húzni a kisebb halakat.
Az egyik horog mellé 1 szem 24 mm-es IB elit-strawberry-, (kagyló-eper) a másikra pedig 1 szem 24 mm-es IB worm up + 20 mm-es Birdfood Banana pop up került (csaliféreg-banán). Mindkét szerelék mellé pva-ban koncentráltan tettem még egy kis bojlit is.
A büdösebb mellé elfelezve, míg az édes mellé egészben tettem.
Tudván, hogy a tóban hatalmas amurok is élnek, így az elit-strawberry-t a még édesebb Uncle Bait (édes-joghurttal) tettem még vonzóbbá.







A reggeli ébresztőm pedig egy hibátlan nyurga személyében mutatkozott meg.