0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Menü Kategóriák
kedvencek bejelentkezés
0
icon
icon
2024-as akcióink Kuponok
Van egy cikkem, feltöltöm most!
Élménybeszámolók

Édes ízek

Most hogy az iskola befejeződött és az érettségik lementek, nagy izgalommal vártuk az első horgászatot Hock Norbert barátommal! Mivel hosszú túrát így egyből nem tudtunk tervezni iskolai évzárásunk után, ezért úgy döntöttünk, hogy a megfelelő helyszín erre a kis rövid 20 órás horgászatra, a Mecsekben fekvő Abaligeti horgásztó lesz.
Norberttel van egy közös 13 éves barátunk, akiről tudjuk, hogy érdekli a pontyhorgászat, mivel minden alkalommal mikor találkozunk vele, kérdésekkel fordul hozzánk a bojlis módszer iránt. Ő Kollár Balázs. Hogy megválaszoljuk kérdéseit, elhívtuk magunkkal, mert a gyakorlatban könnyebben tanul az ember, mintha csak szóban elmondtuk volna neki!
Mikor megérkeztünk június 27-én este, az első kérdésem az volt kisebb félelemmel, hogy telepítettek-e idén afrikai harcsát, mert tudtam, hogy minden évben előszeretettel telepítenek ezen a tavon belőle. A válasz természetesen igen volt, aminek mi nem igazán örültünk, mert gyakran felveszi a bojlit és nagyon sokat táplálkozik.
Elfoglaltuk helyünket, előkészítettük a 20 órás táborhelyet és nekiláttunk a horgászatnak, de előtte közös megbeszélést tartottunk hárman, ami arról szólt, hogy mit tegyünk az afrikai barátaink ellen, hogy ne zavarják el az általunk kívánt pontyokat csalijainktól. A legfontosabb, amit ki kellett zárnunk az a nagy etetés volt, ezért ha etettünk is, az úgy nézett ki, hogy pár szem bojlit összetörve PVA hálóban a horogra akasztottuk. A másik dolog, ami meghozta a sikert az talán a csali íz világának kiválasztása volt, mégpedig mert reménykedtünk és elsődleges tapasztalatok alapján tudtuk, hogy a harcsák nem nagy előszeretettel veszik fel az édesebb ízeket. Ezért elsőként mindhárman édes csalit raktunk fel, kivéve egy botot, amire muszáj volt felraknom a kedvencemet, egy szem 20mm Monster Liver bojlit. A szerelékeink bejuttatása után fél órával, egyből jelentkezett is az előbb említett botomon az első kapás ami persze egy afrikai volt, szóval arra a botomra is édes csalit raktam a továbbiakban.

Éjfél körül megérkezett az első ponty Norbinak, aminek egyből megörültünk. A csali egy szem 20mm-es Elit Strawberry volt. A továbbiakban még érkezett nekem egy szép nyurga testű tőponty ugyan erre a csalira de éjszaka fél 2 után már egy kapásunk sem volt ami talán a gyors éjjeli lehűlésnek volt köszönhető.



Reggel 4 óra után elkezdett világosodni és Norbi megint egy kis tükrössel jelentkezett a már éjjel is bevált csalira.


Az időjárás kissé ellenünk dolgozott, mert a napsütést folyamatosan felváltotta helyenként egy gyors zápor..
Balázsnak egy helyváltoztatást javasoltunk a kapástalanság miatt, ami meghozta első 10kg feletti pontyát és ezzel teljeséggel megpecsételődött, hogy a pontyhorgászat rabja lesz.




A visszaengedés boldog pillanatai….



Az új hely és az Elite Strawberry nagy sikert hozott a továbbiakban is Balázs számára.
Minket is nagy örömmel töltött el, hogy megszerettettük Balázzsal a pontyhorgászatot!


Azért Balázs mellett közben nekem is kijutott a jóból…
Az előke amit mindhárman alkalmaztunk, nagyon egyszerű és hatásos. A túra során egy halunk volt amit nem sikerült megfognunk, az összes többi szuper akadással kíméletesen a partra, majd azt követően vissza a vizbe került.



Az előkék 20 cm hosszúak voltak egy kagylóálló 25lb-s bevonatos zsinorból álltak, egy 4-es méretű horog és egy horogbefordító, ami elősegíti a jobb akadást!

A 20 órás horgászatunkat sikeresen zártuk, hiszen csak az első halunk volt harcsa és azt követően sikerült őket kiszelektálni. A számomra nagyobb siker, hogy Balázst sikerült megfertőzni és ezáltal egy új fiatal pontyhorgászt avathattunk! Végül, de nem utolsó sorban, megemlítem túránk sikerességének kulcsát ami az összes halat adta az első harcsán kívül, Elite Strawberry !!!

Nekünk bevált!
Írta: Pusztai Szabolcs

   0   0 Ft Megrendelem
A kosár tartalma:
Kosár
Vásárlás folytatása Tovább a pénztárhoz
Az oldal böngészésével elfogadod, hogy cookie-kat használjunk, amiket jobb szolgáltatás nyújtás érdekében használunk fel. További információk