ANNO AMIKOR ELKEZDŐDÖTT

Valamikor 2006 októberében kezdődött az egész. Egy születésnapi meghívásnak eleget téve érkeztem egy bányató partjára, hogy jó barátok társaságában eltöltsek egy hétvégét.
Az első este a vártnak megfelelően sikerült. Buli, szórakozás hajnalig.
Másnap mikor magamhoz tértem gondoltam járok egyet a tó körül, ha már itt vagyok. Teljesen feszített víztükör fogadott. Se egy ugrás, se egy fordulás, semmilyen halra utaló jel. Egy hangoskodó réce páron kívül nem láttam semmit. A házhoz visszaérve a többiek már szerelték a botjaikat, és már megtették tétjeiket, hogy ki fogja az első halat. Mivel én nem vittem magammal még egy „zsebpecát” sem, így nem vehettem részt a fogadásban. Sokat nem veszítettem, ugyanis egész nap egy mozdításuk sem volt, pedig a fiúk mindent megtettek a sikerért. Az egész napos eseménytelenség után elmentek halat venni a TESCO-ba. Nem bízták a véletlenre. Otthagytak, hogy vigyázzak a botokra. Időközben odajött hozzám egy idősebb úr, aki arról érdeklődött, hogy mit fogtam. Tömör választ vágtam hozzá: Az égvilágon semmit!
Jött a jól bevált dumával. Pedig ebben a vízben sok, és nagytestű halak vannak, hiszen Én tettem bele saját kezűleg. Mint később kiderült, a tó tulajdonosa állt előttem.
Hiszem, ha látom gondoltam magamban.
Visszaért a felmentő sereg a halászlének valóval és már főtt is a mennyei étek. Éppen vacsoráztunk, mikor az egyik orsó dobjáról valami elkezdte lopni a zsinórt. Mivel én voltam legközelebb a botokhoz én küzdhettem meg az első ellenféllel. Elsőnek nem is volt olyan rossz, ugyanis egy pár perc múlva egy gyönyörű tíz kiló körüli tükröst szákoltam. „Egy hal nem hal”- gondoltam magamban, „Ez lehet véletlen is.” mondtam a többieknek. „De két hal már biztosan nem az!”- kiáltotta a barátom, és már be is vágott a következő jelentkezőnek. Ez a ponty egy kicsit nagyobb lett, pontosan 12 kilós.
A két halra annyira fellelkesültünk, hogy egész éjjel a botokat lestük, de hiába. Egy mozdításunk sem volt reggelig.
Délelőtt aztán összepakoltunk és elindultunk haza. Egész úton azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha egy kicsit komolyabb figyelmet fektetnék-e vízre és megpróbálnám bojlival meghorgászni.
Pár nap elteltével már azt szerveztem, hogy is juthatnék el újra erre a rejtélyes kis tóra. Az hogy, hogy jutok, nagyon egyszerű volt, ami viszont kemény diónak bizonyult az az, hogy meggyőzzem az Öregurat a behúzásról, illetve az egész bojlis életformáról. Nehéz volt, de sikerült. És újra ott állhattam annak a tónak a partján ahol alig két hete még azt gondoltam, hogy hal sincs benne.
Vízre tettem a kis csónakomat és elindultam pontyportyára. Több ígéretesnek vélt helyet is találtam. Beélesítettem a „rakétaállványom” és vártam csendes magányomban. Az első kapásig nem kellett sokáig várnom. Hát bevallom őszintén, nem azért a halért autóztam ennyit. Nem tudta elvenni a kedvem a kis nyurga fickó. Visszavittem a motyót és vártam tovább. Jóval éjfél után jártak már a mutatók mikor végre megérkezett az első komolyabb kapás. Az az igazi egyet pittyen és ereszd el a hajam. Csak győzze az ember megállítni. De végül sikerült és én győztem. Akkor még nem sejtettem, hogy előttem van életem eddigi legkedvesebb hala.
Az igazi szépségét, majd a felkelő nap sugarai mutatták meg csak igazán!

A mérlegelésnél 40 dekával maradt le a húszkilósok csoportjától.
Miután útjára engedtem arra gondoltam, hogy híres tavakon, híres horgászok nevet adnak az általuk megfogott halaknak, hogy amikor újra találkoznak, becézgethessék őket kedvükre.
Miért ne adhatnék én is nevet a halamnak, még ha sem a tó, sem pedig én nem vagyok híres.
Hátha egyszer úgy adódik, hogy becézgetnem kell. Így hát elkereszteltem LUFI-nak. Mert rövid, tömör, gombóc hal, mint egy léggömb.
Az égiek valószínű, hogy meghallgatták az imámat és nem egészen másfél év után újra összehozott bennünket a horgászszerencse.
2008. 04. 30.-án a horgászat megkezdése után negyedórával sikerült egy rövid ideig újból rabságba ejteni.
Akkor 19,7 kilóval mérlegelt.

Talán most még szebb volt, mint valaha. Gyönyörű karcmentes, hibátlan tőponty. Nagyon örültem, hogy él és egészségtől duzzad.
És talán Ő segített hozzá egy olyan dologhoz, amiről minden modern pontyhorgász (bojlis) álmodik egy kicsit.
Ezelőtt a horgászat előtt kaptam egy olyan lehetőséget, hogy kipróbálhattam egy olyan csalit, amit előtte csak újságokból és hallomásból ismertem.
Ez nem más, mint az IMPERIAL BAITS!
Csörgő Tamástól kaptam kétféle mixet és minden hozzá szükséges adalékot, hogy próbáljam ki és írjam le mi a véleményem a csaliról.
Nem kellett ennél jobb belépő, mint a golyók bevetése után 15 perccel kicsapni egy majd húszkilós tövest.
A második találkozásunk után már biztos voltam benne, hogy nem ez volt az utolsó közös fényképünk.
Hiába szerettem volna látni őkelmét minél hamarabb, az újabb találkozás egy év múlva jött össze.
2009. 04. 13.-án ugyanazon a törésen és ugyanazzal a csalival sikerült tőrbe csalni.

Sajnos kedves LUFI barátomnak nem kedvezett a tél, mert majd másfél kilóval volt könnyebb, mint a legutóbbi mérlegelésnél. Vagy csak vigyázott a vonalaira.
Hihetetlen volt számomra, de három a magyar igazság és mi is harmadjára fürödtünk együtt. És ekkor még nem is sejtettem, hogy egy felvonás még hátra van.
Egyéb egészségügyi okok miatt nem tudtam annyit horgászni, mint amennyit szerettem volna, ezért nagyon sok idő telt el, mire újra el tudtam látogatni a barátom élőhelyére. De 2011 tavaszán megint sikerült.
Napokkal előtte már egyre többet járt a fejemben, hogy vajon sikerül-e a nagy találkozás. Alig vártam már az indulást. Talán még soha nem tűnt ilyen hosszúnak az előttem álló utazás. De végre odaértem. Két év alatt szinten semmilyen változást nem véltem felfedezni.
Elfoglaltam a jól megszokott horgászállásomat és megkezdtem a négynapos horgászatot. A jól bevált helyek ugyan ott várták a bojlik érkezését, mint ahol, és ahogy hagytam őket két esztendeje. Ami miatt egy kicsit aggódtam, hogy az elmúlt napok nagyon szeles időjárása miatt a vízhőfok alig érte el a 10 fokot. Az aggodalmam beigazolódni látszott, ugyanis a kapások sem úgy jöttek, mint ahogy arra számítottam. Egy 16 kilós tükrösön kívül semmi érdemlegeset nem tudtam felmutatni. Már csak egy nap volt hátra és a barátom sehol. Már minden eszembe jutott. Talán már nem is él?
Ki kellett találnom valamit. A délutáni napsütésben látszott, hogy a halak a sekélyebb, szélvédettebb öblökben tartózkodnak. De nem igazán táplálkoznak, inkább csak sütkéreznek a napon.
Elővettem egy szem jól bevált IB ELITE Half&Half bojlit, egy kis aminogelbe megforgattam és letettem egy hetven centis vízbe. Egy lapát magmix-el megkísértem és bizakodtam. Bíztam a kikönnyített csaliban és bíztam a helyben, ahol 1,5 fokkal volt melegebb a víz, mint máshol.
És a bizalom pontyot terem, mégpedig milyen pontyot? Tőpontyot! Lufit személyesen. Egy óvatos maszatolós kapás után egy lomha, hagyom magam megszákolni fárasztás következett, mintha tudta volna, hogy kivel találkozik.

„Végre megjöttél!”- mondtam neki. Óriási öröm töltött el, hogy megint lefényképezhettem, megcsodálhattam, ahogy a napsugarak tükröződnek a pikkelyek ezrein.
És végre bekerült a húszkilósok klubjába. A pontos súlya: 21,25 kiló.

Végezetül! Kérem azokat a horgászokat, akik a rántott halat látják egy ilyen halban, gondolják meg, még egyszer mielőtt megölik. Adjanak neki még esélyt arra, hogy tovább élhessen, és tovább gazdagítson minden pontybarátot életre szóló élményekkel, mint ahogy ez a hal tette ezt velem is.

Lufi a legközelebbi viszontlátásra!

....and now get the big one out!!!

Horgászbaráti Üdvözlettel: Gyurecskó Tamás

Forrás: www.imperial-baits.hu

2 embernek tetszik