Van egy cikkem, feltöltöm most!

Élménybeszámolók

A KÉK MÉLYSÉG titkai

Mindenkinek mást jelent a pontyhorgászat – sokan minél többet és minél nagyobbakat szeretnének fogni, ezért legtöbbször olyan „agyontelepített” helyekre járnak, ahol ehhez adottak a feltételek. Egy szűkebb réteg pedig a természet közelségét, a kihívásokat és a nagy kiterjedésű, gyér halállománnyal rendelkező tavakat veszi célba. Ez utóbbi horgászoknál – magamat is közéjük sorolom – nem a pontyok mérete vagy a darabszáma a fontos, hanem hogy nehezen becserkészhető, szép, egészséges és különleges példányokat terelhessenek a merítőbe.

Sajnos egyre kevesebbet horgászok már Magyarországon, sokat kell keresgélnem, hogy nehéz és alig látogatott vizeket találjak, de szerencsére azért akad egy-két olyan, ami megmozgatja a fantáziámat. Így jutottam el idén két alkalommal is egy 100 hektáros, nagy mélységű bányatóra, amiben kevés nagytestű hal él.
Az első egyhetes túrát arra szántam, hogy megismerjem a tavat, megkeressem a jónak vélt töréseket és haltartó helyeket. Található rajta három sziget is, ezért úgy döntöttem, hogy az egyikre beköltözök, mivel itt biztosan nyugodtan horgászhatok, illetve a lehető legnagyobb területet tudom feltérképezni.




Az első túra június közepén vette kezdetét. Az időpontról hamar kiderült, hogy nem volt jó választás, mivel már megérkezésemkor csapatokba verődött pontyokat láttam a kristálytiszta vízben, egyértelmű jeleként, hogy íváshoz készülődnek. Nem örültem ennek, de ha már ott voltam, megpróbáltam horgászni. Gyorsan megpakoltam a csónakomat a felszereléssel és célba vettem az autómtól kb. 1 km-re fekvő nagy szigetet. A partra lépésemkor patkányok, egerek és gyíkok hada fogadott, ezért a bojlikat, a pelletet, valamint az élelmiszert faágakra akasztottam fel, hogy megvédjem a rágcsálók támadásaitól.




Abban bízva, hogy a veszélyt sikerült elhárítanom, csónakba szálltam, és elindultam felfedezni a pályát a radarom segítségével. A lelkesedésem hamar alábbhagyott, mivel a parttól 15 méterre már 20 méteres volt a víz, ami tovább tört 26-ra, és az előttem elterülő cirka 30 hektáros területen egy 14 méteres nagyon meredeken feljövő púp kivételével majdnem mindenhol ekkora volt a mélység.




Az egy órányi radarozás végén úgy döntöttem, hogy ezt a 14 méteres púpot és a parti töréseket horgászom meg 8–12 méter közötti mélységekben. Miután a bójákat elhelyeztem, kezdődhetett a bojlik, pelletek előkészítése, ami abból állt, hogy a túrára hozott 22 24-26 mm-es IB Monster-Liver és Elite bojlikat, valamint 25 mm-es Amino pelletet le locsoltam Carptrack INL folyadékkal és a hozzávaló Carptrack INP porral. A túrák első két napján előszeretettel alkalmazom ezt a megoldást, mert nagy a csalogató hatása, így a pontyok hamarabb rálelnek a nekik szánt eledelre.




Este lett, mire mindennel végeztem, és pár szem bojli kíséretében a horgok is a vízbe kerültek. A legtöbb tavon nem szokásom sokat etetni, mert én mindig a halak táplálkozási helyeit próbálom megkeresni. Tapasztalatom szerint azokon a bányatavakon, ahol sok a természetes táplálék, a nagy mennyiségű bojli csak zavarja a nagyobb testű pontyokat. Ha jó csalit használok, sokkal kevesebb is elég a sikerhez. Az ott tartózkodásom egy hete alatt sajnos végig zajlott az ívás, még is szép pontyokat sikerült fognom: pár darab 8-10 kg-os mellett egy 12,40 és egy 17,40 kg-os szépséget is a merítőmbe tereltem. A kapástalan időszakokat mindenesetre megpróbáltam kihasználni, és a tavat minél jobban feltérképezni, a jó helyeket pedig elmenteni a GPS készülékbe.

12,40 kg-os bivaly erős ponty 17,40 kg-os Bánya tavi tükör ponty még ívás előtt

A megszerzett tapasztalatok birtokában úgy döntöttem, hogy a nász befejezése után visszatérek.
Az elhatározást tett követte: két hét múlva a tó egy másik szigetén telepedtem le a korábban már jól bevált bojlikkal felfegyverkezve. Az ívásnak nyoma sem maradt, így önbizalommal telve vágtam ne ki a második túrának. Szerencsére rajtam kívül senki nem horgászott, így nagy terület állt a rendelkezésem re, hogy rátaláljak a pontyokra. Ez az én világom… egyedül egy szigeten, senkitől nem zavartatva.
Az előző horgászatom során jól feltérképeztem a tavat, így ha mar rátaláltam a számomra jónak vélt púpokra és törésekre, de a botokat már nem tudtam bevinni, ugyanis a hatalmas szél miatt lehetetlen volt csónakkal közlekedni, így a nap hátralevő részében a csalikat készítettem elő és új horgokat kötöttem.
Sajnos a szél estig nem csillapodott, ezért lefeküdtem – a horgászat megkezdése más napra maradt.




Reggel tükör vízre és kánikulára ébredtem, aminek már csak azért is örültem, mert tapasztalatom szerint a mély bányatavakon az ilyen idő halfogás szempontjából nagyon előnyös. Nem is tétlenkedtem sokat, a felcsalizott botokat gyorsan be hordtam az előzőleg megjelölt/megetetett pontokra.




A pontyok hamar rátaláltak a finom csemegére és délben egy 9 kilós már tiszteletét is tette.
Míg a jó idő kitartott, napi két darabot sikerült fognom 12–16,8 kg között, de sajnos a negyedik napon az erőteljes északnyugati széllel megjött lehűlés hatására a kapások kezdtek elmaradozni.
Minthogy a tó egy szélcsatornában helyezkedik el, a szigeten egy bokor kivételével nem volt, ami megvédjen az erős széllökésektől. Szerencsére a sátram nagyon jól bírja az ilyen próbatételeket, így félig-meddig biztonságban éreztem magam.
Mindhárom botom be volt húzva, ezért úgy döntöttem, ha nem csillapodik az idő, az utolsó három napban nem nyúlok hozzájuk, mivel a vízre menni lehetetlen lenne.




A második napomat töltöttem a sátorban, amikor este 10-kor megszólalt a kapásjelzőm azon a botomon, ami legtávolabbra, 320 méterre volt behúzva egy 16 méteres platóra.
Kint tombolt a szél és koromsötét volt, a hal meg folyamatosan húzta az orsóról a zsinórt. Az adrenalin szintem magasra emelkedett, minden félelmemet hátra hagyva beszálltam a csónakba, és a hullámokkal dacolva elindultam a tettes irányába. A szél össze vissza dobált, de már nem volt vissza út. A szívem a torkomban dobogott, az agyam pedig azt mondta, hogy nem vagyok normális.
Mire a ponty fölé értem, annyira eltávolodtam a szigettől, hogy a lámpáim fényét sem láttam, és fogalmam sem volt, hol vagyok, ezért bekapcsoltam a radart és a GPS-t, hogy legalább a távolsággal és vízmélységgel tisztában legyek (ha esetleg beleesnék a tóba, tudjam, van-e valami esélyem kijutni a partra).














Kezdett egyre feljebb jönni, majd idővel érezhetően egyre fáradt, sőt pár perc múlva már a merítőmben pihent. A fejlámpám csóvájában láttam, hogy nem életem hala lesz, de büszke vagyok rá, mert ilyen nehéz körülmények között sikerült kifognom.




A csónak oldalához szorítottam a szétszedett merítőmet, de még hátra volt a neheze, vagyis a visszajutás a szigetre. A motort ötös fokozatba kapcsoltam, és eveztem, ahogy tudtam. Még így is kb. 40 perc kellett, mire elértem a partot. A hal végig a vízben volt, így semmi baja nem lett, ám rögtön nem tudtam lemérni a nagy szél miatt; lezsákoltam tehát abban a reményben, hátha később alkalmam lesz rá. Másnap reggelre valamelyest csillapodott is a szél, ezért gyorsan megejtettem a procedúrát: a hal 17,80-asnak bizonyult. Lefotóztam, aztán visszaengedtem, de sajnos a vízre még mindig nem tudtam rámenni, hogy visszavigyem a botot, ezért lakhelyem oltalmába helyeztem magam. Dél után két órakor ismét a kapásjelzőm hangjára riadtam. Kinézve a sátorból láttam, hogy a szél már annyit csillapodott, hogy a csónak bevethető, ezért gyorsan kiugrottam, és a hal után eredtem. A ponty igen erősen és nagy mélységben küzdött, 20 perces csata után merítettem. A tábor felé fél úton aztán az akkumulátorom teljesen lemerült, így a hátralévő utat evezve kellett megtennem. Jó pár perc eltelt, mire partra vergődtem… A mérleg 17,10 kg-ot mutatott.




Nagyon örültem az újabb szép fogásnak, de rögtön el is gondolkoztam, hogy lemerült akkumulátorokkal hogyan fogok kijutni a szigetről, mivel a sok felszerelés miatt evezni nem tudok. Nem maradt más hátra, mint felhívni egy barátomat, aki 20 km-re lakott a tótól, hogy hozzon egy feltöltött akksit és segítsen kiköltözni a szigetről. Mivel csak másnap tudott jönni, a túrát egy nappal ugyan megtoldottam, de a botokat már nem húztam újra. Hát így zárult az én kalandom ezen a gyönyörű bányatavon…




Bundik Zsoltnak köszönjük az élménybeszámolót!

Imperial Baits1 embernek tetszik