A kagylópadon túl…a dobogóra felállva…

Eljött a már várva várt időpont,ami nem volt más mint 2016.10.01. ez jelentette a IV. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) elrajtolásának napját amit jó magam és kis csapatom már izgatottan várt. Azért is volt fontos számomra ez a verseny hiszen az elmúlt 2 szezonomat szinte csak a Balatonon horgásztam és ez a verseny számomra egy plusz megmérettetést jelentett hiszen most a versenyen nem a fogott mennyiség számított hanem a „minőség”. Ez azt jelenti,hogy minden csapatnak csak az 5 legnagyobb megfogott hala számít bele a versenybe. Ez jelentette számomra az igazi versenyt…végre egy verseny ahol nem a beszórt bojli mennyisége a mérvadó hanem a minőség kap szerepet és a céltudatos nagy pontyhorgászat. Már hetekkel a verseny előtt beszélgetésekbe merültünk két csapat társammal Norbival és Ádámmal és próbáltunk közös nevezőre jutni az etetési technikát és a mennyiséget illetően. Nekem személy szerint a minimalizált etetés és a nagy csalik használata vált be a Balatonon a nagyobb pontyok megfogásához. Norbi és Ádi a horgászatai során előszeretettel használják a kisebb csali kombinációkat egy kis felhős etetéssel kiegészítve,apró magokkal megspékelve. Tehát hiába „egyezkedtünk” a vége az lett,hogy mindenki kezdje el a horgászatot a saját elképzelése szerint,és majd az eredményesség lesz a mérvadó,hogy melyik technika lesz alkalmazva a verseny alatt.
Egy dolgot viszont sikerült gyorsan megbeszélnünk. Az pedig a sorsoláson való helyhúzás. Itt nem volt köztünk eltérés,hiszen már hónapokkal ezelőtt mondogattam nekik,hogy a versenyen érzem sikerül majd jó helyet húznom,így hát az én kezemben volt a sorsunk. Sikerült kihúznom a 39. számot ami számunkra Balatongyörök települését jelentette azon belül is a strandot. Nagy volt az örömöm,hiszen a Balaton nyugati csücske igen jó reményekkel kecsegtetett minket.

A jó hely kihúzása már itt az arcunkra volt írva

A papírt a kezembe véve pedig a leírásban láttuk,hogy minden adott egy sikeres 8 napos versenyhez,hiszen van a strandon:áram,fürdési lehetőség és még az autóink is bent maradhatnak a verseny ideje alatt ezáltal rengeteg pakolást meg könnyítve számunkra.

A helyszín és a táborunk

A kipakolást követően már el is kezdődött az előttünk lévő terület feltérképezése,mondhatnám igen gyorsan hiszen két csónakkal készültünk így hát nem kellett egymásra várnunk Norbi és Ádi egy csónakban én pedig magányos hajósként indultam a vízre.

Már vízre szállás előtt megleptek minket a helyi horgászok és próbáltak nekünk némi információt átadni a hellyel kapcsolatban. Azonnal felhívták a figyelmünket hogy a parttól számítva kb 80 méterre egy kagylópad helyezkedik el előttünk ami körülbelül 40 méter széles és igen jó haltartó hely,de ne próbáljunk túl horgászni rajta mert az biztos szakadáshoz” vezet,a rengeteg kecskeköröm kagyló miatt ami a zsinórunkat összezárva elvágja. Hmmm hmmm hmmm mondom magamban. Már csak azért is oda fogok horgászni ahova más nem. Így hát a kagylópadon áthaladva elindultam a messzeségbe ami az északi parton 350 métert jelent,hiszen a szabályok ezt a távolságot engedik partról meghorgászni a bojlis módszert alkalmazóknak. Le is tettem a bójámat a szektorunk végét jelentő távolságba és tapogató rúddal egy kicsit feltérképeztem a meder alját…de nem találtam mást mint ahogy sejteni véltem: 20-30 cm iszap,iszap,iszap a 3 méteres vízben …néha 1-1 koccanó vándorkagylóval tarkítva. Így hát a helykeresés részemről hamar le lett tudva. A másik bójámat pedig 300 méteres távolságba a 2.8 méteres vízben helyeztem el.

A jó minőségű bója elengedhetetlen ilyen távolságban a hal biztos megfogása érdekében

Etetésnek mindössze bójánként 25 szem 24mm-es bojlit használtam azt is nagy területen „pöckölgettem” el. A távolabbi bójára Elit strawberryt a közelebbire pedig Monster Livert csalinak pedig dupla 24 került horog mellé körülbelül 3cm-re el engedve. A bójáim közötti részt pedig az általam főzött tigrismogyoróval hintettem meg. A mogyoró főzésekor nem használtam semmilyen más anyagot csak az NHDC-ből 10 ml-ert minden 15 kiló főzésekor.

A parton már a srácok lázasan vártak,hogy megosszák velem a kagylópadon tapasztalt élményeiket.
Alig,hogy kiszálltam a csónakból már Norbi azzal fogadott hogy: „Tesó hazajöttünk…olyan mintha üvegszilánkon tapogatnánk,itt annyi hal van,hogy nem győzzük majd kiszedni” Mondtam rendben.Ti akkor horgásszátok a padot,úgy is nagy szükségünk lesz rá a vihar beálltával,amikor csak dobva tudjuk bejuttatni a szerelékeinket.

Norbi az Elit szériát helyezte fel a horgai mellé 20mm-es méretben amíg Ádám Strawberryt rakott fel egy kis pop up-al a tetején. Kettő bottal a kagylópad szélét vették célba majd egyet-egyet a közepén helyeztek el.

Amikor minden bot a helyére került egy jó pálinka elfogyasztása mellett kívántunk egymásnak sikeres pecát. De alighogy koccintottunk már egy általam ismert villogás vette kezdetét a túlparton. A szervezők már a verseny kezdetén felhívták a figyelmét minden versenyzőnek,hogy igen szeszélyes hétnek nézünk elébe hiszen jó pár viharral kecsegtet minket az elkövetkező pár nap. Balatonon ez azt jelenti,hogy a viharjelző berendezéseket nem szabad szem elöl téveszteni hiszen ez a rendszer a mi épségünket kívántatik megóvni. A verseny szabályzata felhívja a figyelmet,hogy 2.fokú viharjelzésben (90 villanás) tilos a vízen tartózkodni.

Az első éjszakánk csendesen telt. A reggeli kávézgatásunkat az egyik kedvenc muzsikám szakította félbe…ez nem volt más mint a kapásjelzőm hangja,ami pár csipogás után néma csendbe burkolózott. A botomhoz rohanva kiabáltam a többieknek:”itt az első”.Sajnos a botomat felemelve lettem figyelmes arra a tényre,hogy 2.fokú viharjelzés van érvényben így tehát a verseny első csatáját partról kell megvívnom. Az orsómat lassan tekerve,botomat pedig óvatosan emelgetve próbáltam magam felé csalogatni a 330 méterről érkező idegent. Körülbelül 20 perces idegtépő fárasztást követően megpillanthattuk a csapatunk első halát,melyet gyorsan a merítő biztonságába tereltünk.

Egy versenyen az „első” halnak mindig nagy szerepe van a csapat életében…még ha nem is gigaponty
Mivel a viharjelzés még aktív volt,csapatunk dobósát kértem meg,hogy juttassa be a szerelékemet az általuk etetett hely vonalába.

Ádám minden dobását a pontosság jellemezte

A dobást követő pár óra szintén eseménytelenül telt így a széltől elbújva Norbi a reggeli rántottát készítette egy nem mindennapi módon. Azt mondta hogy ő 20 tojást nem ver fel villával,így hát a technikát vette segítségül.

Akkus csavarozóba befogatott villával még nem láttam senkit tojást verni :)

A délutáni sziesztánkat töltve telefonomon lévő viharjelzés applikáció csipogása hívta fel a figyelmünket,hogy 2.fokról-1.fokra vették vissza a figyelmeztető jelzés,így hát mindhárman a vizet vettük irányba botjaink befrissítését elvégezve.
Személy szerint újra nyugodt voltam hiszen az előbb halat adó botom visszakerülhetett az általam favorizált távolságba.

Szeretem a vizet percekig távcsővel nézni…sok hasznos információt lehet észrevenni.

A második éjszakához közeledve bizakodva hajtottuk fejünket álomra,de szerencsére nem hagyott aludni a Balaton. Egy vehemens húzós kapással jelezte jelzőm,hogy nem kis dolog akadt a végén. Szerencsére már csónakba szállva tudtuk lopni a métereket az elkövetővel szemben. Körülbelül 20 perces fárasztást követően már a csónakunkban bekészített párnás zsákban tudtuk simogatni versenyünk első 10 feletti halát. Nagy volt az örömünk és még nagyobb
az enyém,hiszen csapatkapitányként kötelességemnek éreztem az első halak megfogását.

Egy csodálatos Balatoni tükrös kézben tartása örök emlék.

A reggeli eredménylistát figyelve láttuk meg,hogy a két darab fogott halunk az 5. helyet jelenti számunkra. Az élmezőnybe való bekerülésünk újabb adrenalin löketet adott nekünk és ismét csónakba szállva mentünk botjaink frissítésére. Na nem is volt hiába. Alig egy óra elteltével ismét csipogásra kaptam fel a fejem,de ez is mint a legelső hamar abbahagyta. irány a csónak menjünk be érte hiszen szerintem rajta van már csak a nagy távolság és az előttünk elterülő kagylóerdő nem engedi neki húzni a zsinóromat. Alig 10 perc alatt már vissza is értünk a partra ahol a mérlegünk alátámasztotta,hogy a harmadik mérlegelhető halunk fekszik a matracon.

Jól látszik,hogy az Elit-strawberry-nek nem tudott ellenállni.

Ez a hal nem a méretével hanem az érkezésével csalt örömöt a táborunkba.
De ezzel egy időben azt is véltem felfedezni,hogy két csapat társam arcán az öröm hátterében némi feszültség bújik meg. Ami nem más miatt volt hanem az miatt,hogy ők még nem tudtak érdemben hozzásegíteni csapatunkat a menetelésben. Próbáltam őket jó kedvre deríteni és egy ital kíséretében nyomatékosítani bennük,hogy mi egy csapat vagyunk bármi legyen most az eredmény. Úgy hogy ez is lett az este végszava.”majd reggelre nektek is beadja a Balaton”.
Na be is adta…reggel azzal fogadott a két barátom,hogy sikerült halat fogniuk az éjjel…mondjuk azt nem gondoltam,hogy a versenybe bele nem számító harcsa lesz a főszereplő. De sebaj. Legalább már van élmény és ez hátha újra löketet ad mind kettejüknek.
29.kép Egy ekkora harcsa inkább a Monster Livert kapta be mint sem a halakat kergesse
Ami aztán ezután történt az maga a paradicsom volt. Norbiék végre hagyták a padot és behúztak ők is a messzeségbe. Bójáikat 230-340 méteres távolságban helyezték el és innentől kezdetét vette a vége nem látszó kapás ok sokasága. A bójáink közelsége miatt sikerült egy olyan etetés létrehoznunk ami koncentrált volt,de még is igen nagy területet tudtunk megfigyelés alá helyezni. Mint mondtam is a kapások szinte egybe értek nem győztük fogni a pontyokat. Naponta 15-20 kapást könyvelhettünk el és sikerült is hamar a versenybe bele számító halakat fognunk. Ádám is sikeresen iratkozott fel a halfogók listájára és Norbi sem maradt adósa a csapatunknak.

Az éjszaka ismét meglepetést hozott számunkra. Norbi egy csodálatos balatoni 10 feletti tövessel erősítette meg a helyünket a mezőnyben.

Innentől fogva már a halak nagyobbra való cseréje volt számunkra a cél. Rengeteget kellett mennünk a vízre hiszen ha nem is volt kapásunk akkor is hal volt a horgon,csak meggátolta őket a távozásba a leakadt zsinór. Folyamatosan vízen kellett szinte lennünk és botjainkat ellenőrizni,nehogy a kis hal miatt ne férje oda a nagyobb testvére. Már már gyakorlatilag kíséret nélkül tettük le a csalinkat hátha ezzel tovább vonulásra biztatjuk kisebb testű barátainkat és tigrismogyoróval próbáltuk a csaliktól távolabb „félre etetni” kis uszonyosainkat,hátha így tudunk darabosabb pontyokat fogni.

A csel bevált. Újabb 10 feletti a horgon.

Az eddigi fogott halakkal biztosan tartottuk az 5. helyünket,de ami ez után következett az a rémálommal volt egyenlő. Ide ért hozzánk egy újabb vihar,de most az eddiginél jóval viharosabb erejű széllel és kb 40cm-es hullámokkal.

A botjaink mind el durrantak bentről de sajnos eredményt javító hal nem volt köztük. Ismét maradt a dobálós peca ami sajnos nem kecsegtetett minket semmi jóval. A rossz megérzésünk be is igazolódott.40 óra gyötrelmes várakozás következett kapás nélkül és ezt még az eredménylistán folyamatosan lecsúszó helyezésünk is tetőzte. Az időjárási híreket folyamatosan figyelve bíztunk abban,hogy még legalább egy éjszakát ad nekünk a Balaton,hogy meg tudjuk őt hódítani. A vihar lecsillapodásával elkezdtük a táborunk helyre állítását,hiszen ha a sátrakban nem is de a „társalgó” majdnem el esett. Aztán a viharjelző berendezés fényei újra lelassultak ezáltal szabad utat adva nekünk célunk megvalósítására.

Volt, hogy nagy nehézségek árán…de meglett.

Az utolsó éjszaka állt előttünk és mi mind hárman szótlanul ültünk a székünkbe,csak a vizet néztük és szinte egyszerre szólaltunk meg hogy:”ott leszünk a dobogón…hiszen ott kell lennünk”.A baráti elmélkedésünket Ádám jelzője szakította félbe. Igazi komótos nagyhalas kapás volt ám az így utólag is visszagondolva. Norbival ketten indultak el a hal után és nem kevés időt töltöttek bent vele. Már éppen a távcsövemet készültem magamhoz venni az este sötétjében,mikor hangos kiabálást hallottam a víz felől. A hangos mondandó csak egy kérdés volt: kié a Balaton??? mire én emelkedett pulzussal kiabáltam nekik vissza,hogy az Imperial Baits-é…ebből gondolva már tudtam,hogy nem kis hallal volt a csónakázás. A parton be is bizonyosodott,hogy ez bizony rendkívüli mérlegelést kíván. Gyorsan hívtam is a mérlegelőt aki kb. 10 percen belül kiérkezett és mérlegével is alátámasztotta nekünk,hogy ez bizony nem csak ennek a versenynek a legnagyobb hala,hanem a 4 éves versenysorozat abszolút rekordja.

Egy hibátlan balatoni tükrös 19,350 kg

Az érzés leírhatatlan. Örömünkben már mertünk „nagyot álmodni” tudtuk,hogy ezzel itt még nincs vége…nem lehet vége. Norbi viccesen megjegyezte,hogy még éjszaka kellene jönnie egy 15 felettinek és akkor a 8. helyről újra a mezőny elején lennénk. Hajnali 5-kor megállás nélküli visításba kezdett a jelzőm. Csónakba pattanva izgatottan vettük üldözőbe pontyunkat akinek méretét a felkavarodott vízben hosszú percekig nem véltünk felfedezni,majd egyszer a fejlámpa fényében széles hátának megvillantásával jelezte felénk,hogy én vagyok a ti „jegyetek” a dobogóra. Nem engedte a hal,hogy a merítőt oda tartva könnyedén belehúzzuk őt,sőt többszöri csónak alá betöréssel próbálta magát megszabadítani az eddig számára ismeretlen pórázról,de szerencsére egy jól időzített merítéssel sikerült véget vetnünk a csatának. A parton ismét rendkívüli mérlegelésért kellett a telefont a kezünkbe venni és a digitális számlap beállta után rögződött bennünk,hogy ez bizony igencsak 15 kg feletti példány.

Ő volt a jegyünk a dobogóra

A verseny történetének eddigi legnagyobb pontya Ádám kezében...

E két hal biztosította be a dobogós helyezésünket

Két 15 feletti ponty, háttérben a napfelkelte és a Balaton.... :)

A verseny lefújása előtt 3 órával a számításaink beigazolták,hogy bizony sikerült beküzdenünk magunkat az első három helyezett közé és még a verseny legnagyobb hala is a mi csapatunk büszkesége.