0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Menü Kategóriák
kedvencek bejelentkezés
0
icon
icon
2024-as akcióink Kuponok
Van egy cikkem, feltöltöm most!
Bojlis

Hangonyi szezonkezdet

2016. április 3-án a Hangonyi tavat vettük célba, hogy bajszos barátainkat vegyük üldözőbe. Már kora reggel napsütéses idő fogadott a tó partján, de a levegő hőmérséklete még nem érte el a nulla fokot sem. A víz hőmérséklete sem volt több mint 7 fok, köszönhetően az éjszakai lehűléseknek és mínuszoknak. A nap előrehaladtával a napközbeni hőmérséklet elérte a 23 fokot. Alapos körültekintést követően elfoglaltuk a jónak vélt állásunkat, majd gyors kipakolás következett. A botok felszerelése után spomb segítségével megkezdtem a kiszemelt hely megetetését. Nem szerettem volna túl sokat etetni, mert ebben az időszakban ezen a vízen tapasztalataim szerint nem táplálkoznak még túl aktívan a halak, így csak minimális magmixet és pellet keveréket juttattam a vízbe. Zárásként két marék 20-as Monster Liver bojlit csöveztem az etetésre. A horog alá természetesen ennek a bojlinak a tuningolt változatát fűztem. Ezt az egy szem Livert bepasztáztam majd néhány szem előre dippelt golyót PVA-ban helyeztem el a horgom köré. Ezt a kombinációt a part szélén található bedőlt fák ágai elé juttattam be kb. 110-120 méteres távolságra.


A kiválasztott hely fák alatt




Csalizás


Az első kapásra 8:07- ig kellett várnom. Nem egy kifejezetten füstölős kapással jelentkezett, inkább szépen, lomha módon egy-egy métert húzott le a Shimano dobjáról. 10 perces hadakozás után szákban is volt az első
bajszos. Mérlegelés, fényképezés, fertőtlenítés következett majd úszhatott is tova a szép pocakos tükrös.


Az első jelentkező


Felcsaliztam a szereléket a korábbiakhoz hasonlóan és repült is vissza az ágak mellé. Néhány szem bojlit ismét dobtam az etetésre, hogy mindig legyen mit fogyasztaniuk az oda érkező vendégeknek. 9:45-kor érkezett a következő kapás, ami szintén egy lassabb húzással jelentkezett. Rövid fárasztás után már ez a ponty is a matracon várta a fényképezés majd a visszaengedés pillanatát.



Egy kisebb töves


Elégedetten vettem tudomásul, hogy sikerült megtalálnom a nyerő csalit a mai napra. A tavon elvétve néhány kisebb pontyot fogtak a kollégák, így nekem nem lehetett panaszom egy 7,82 kg-os és egy 5,40 kg-os bajszos után. Fáradozásaim ellenére sajnos egy hosszabb kapástalan időszak következett hiába próbáltam ki több csali kombinációt is. Azonban 15:14-kor ismét megszólalt a jelzőm. Ő már jobb erőben volt és fürgébben szaladt a májas golyóval a szájában. Rafinált hal révén tudta hová kell menekülnie, így gyorsan sikerült is beugrania a biztonságot jelentő fűzfa betöredezett ágai közé. Negyed óra elteltével sikerült kiterelgetnem az akadók közül, de így is éreztem, hogy többször tekerte fel magát egy-egy kiálló ágra. A part közelébe érve már nem maradt ereje, így viszonylag gyorsan szákolásra kerülhetett a sor. Első ránézésre is látszott, hogy nagyobb az előzőeknél, melyet a mérlegelés is igazolt. Az ő súlya 8,56 kg volt. A fényképezés és fertőtlenítés után ő is visszatérhetett az éltető elemébe.




Ő is a májas rabja lett


Vele zárult az idei első Hangonyi pecám, mely egyértelműen nem sikerült rosszul. A nap nyerő kombinációja a 20-as Monster Liver volt Carptrack Liquid-Powder pasztával bepasztázva mellé dippelt májas golyót kínáltam fel PVA-ban.



A nap csalikombinációja


A szemes mixet alaposan átfőzve (inkább túlfőzve a halak hosszú emésztési idejét figyelembe véve) Carptrack Liver-el és Carptrack Liquid-del tettem még vonzóbbá, aminek köszönhetően nem maradt el a siker sem.

We Love To Fish

Köszönjük Tölgyesi Gergőnek a beszámolót!
   0   0 Ft Megrendelem
A kosár tartalma:
Kosár
Vásárlás folytatása Tovább a pénztárhoz
Az oldal böngészésével elfogadod, hogy cookie-kat használjunk, amiket jobb szolgáltatás nyújtás érdekében használunk fel. További információk