0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Menü Kategóriák
kedvencek bejelentkezés
0
icon
icon
2024-as akcióink Kuponok
Van egy cikkem, feltöltöm most!
Élménybeszámolók

Sikerre hangolva

Sikerre hangolva!
Egy héttel ezelőtt az időjárás nem kedvezett a horgászatnak vörös riasztást harsogott a TV és a rádió is, így maradt a horgászmagazin olvasgatása. Miközben az újságot lapozgattam, olvasgattam egyre jobban fellángolt bennem a vágy: horgászni AKAROK! Barátnőm szájából gyorsan hangzott is a válasz: „hát akkor menjünk!” Augusztus elejére az időjósok a nyár 4. hőhullámáról beszéltek, ismét jön a 40°C. A horgászat szempontjából nem éppen a leg kedvezőbb ez az erős meleg front, de úgy voltam vele, hogy ha már a barátnőm is velem tart, akkor elmegyünk és kipihenjük a nyári „fáradalmakat”. Helyszínül a Fish Aréna horgásztavat választottuk. Gyorsan le is foglaltunk magunknak két napra egy állást.



Csodálatos látvány! Kell ennél romantikusabb hely? 


Mostani horgászatom célja nem az volt, hogy meg fogjam a tóban élő legnagyobb egyedeket, hanem az, hogy lehetőleg az összes olyan halat megfogjam, illetve megfogjuk, ami előttünk van, így én is és barátnőm is jól szórakozhat. Horgász helyünk a tóvégén található 3-as hely volt, igazából nem sok beleszólásunk volt a dologba, mert a tavon csak ez az egy hely volt szabad erre az időszakra.



Horgászhelyünk a tó végén.



Hétfőn délelőtt érkeztünk meg a tó partjára. Kipakolás és a sátorállítás után összeszereltem a botokat és vízre helyeztük a csónakot is. Nem vagyok híve a nagy alapozó etetésnek ezért a csali mellé egy PVA zsákocskát helyeztem el ennyi volt az „alapozó” etetés. A horgászatra házilag készített Monster Liver bojlit, illetve egy házi „kotyvasztású” golyót hoztunk. A „kotyvasztott” golyóm elsősorban tigrismogyoró lisztet, kukoricalisztet, Add Fat-et stb.. tartalmaz, amihez Carptrack Flavour Frankfurter Sausage aromát tettem. A csali az egyik boton 20mm-es Monster Liver, amit Carptrack Liquid és Powder keverékéből készített pasztával vontam be. Ez a paszta kb. 10-50 órát bír ki a vízben. Elkészítése nagyon egyszerű, egy zacskóba tegyünk 7 evőkanál Carptrack Powdert és egy evőkanál Carptrack Liquidet, majd jól keverjük össze és egy fél órát pihentessük, ezután bevetésre kész! A másik botomra a „kotyvasztott” bojlit tettem fel, amit be Pimpeltem.


Egyik horgászatomról se hiányozhat!



Monster Liver pasztázva plusz a 7 szem Amino Pellet.



„Pimpes” bojli.


Szerelékeimet a kíméleti terület szélére helyeztem el a két sziget sarkához. Itt tapogatórúd segítségével találtam egy kemény részt, az egyik botom ide került. A másik botomat egy iszapos részre helyeztem el, ahol a sziget kövezése és az iszap váltja egymást. A víz mindössze 1,7 m körül mozgott, tudtam, hogy a nappali órákban nem kell kapásra számítanom, hisz ilyen sekély vízbe a csónakázás és a tapogatás elriasztja a halakat.


A szerelékeket a „szigetkapu” jobb és bal szélére helyeztem el.


Már egy órát ütött az óra mikor minden felszerelésünk a helyükre kerül. Kezdődhetett a várakozás, pihenés és beszélgetés. Míg barátnőm pakolászott és olvasgatott én addig a többi horgászt faggattam. Szinte minden álláson ahol jártam csak ez a válasz fogadott „semmi”, „egy mozdítás se volt”. Nem éppen a legkecsegtetőbb válaszok, de én bíztam a csalimban és a taktikámban, tudtam, hogy nem fogunk hal nélkül haza menni. A legtöbb horgász ilyenkor már elkönyveli magának, hogy ő se fog semmit fogni és ez nem jó!


Bízni kell a saját taktikánkba és már ezért a látványért megéri a szabadban tölteni a szabadidőnket!

Éppen a sátorba pihengettünk mikor az baloldali botom jelzője tudta velem, hogy itt az első érdeklődő. Gyorsan beleugrottam a papucsomba és felvettem a kontaktust a hallal. Egy 10 perces fárasztást követően barátnőm sikeresen megszákolta a halat. Gyors mérlegelés és fotózást követően visszaengedünk a halat éltető elemébe.


Első halunk, 4,80 kg.


A botomat gyorsan visszahúztam ugyanazzal a csalival. Éppen hogy kiértem a partra már a jobbos botomon is kapás volt. Bevágást erős ellenállást éreztem. „Ez nagyobb lesz, mint az előző”. Körülbelül 10-15 perce „kínoztuk” már egymást, de még nem tudtam a felszínre kényszeríteni. Majd mikor először meg pillantottam csak egy nagy fekete „oszlopot” láttam, már ekkor tudtam, hogy milyen hal küzd a horgom végén. „Ez egy tokhal lesz”. A stég előtt még vagy 15 percig küzdöttünk, ezután ismét sikerese szákolás. Megszabadítottam a horogtól és lemértük. A kijelző 9,64 kg mutatott (egyéni tokhal rekordom). Ekkor már tudtam, hogy működik a taktikám.


Egy élmény volt a fárasztása.


Ezután még fogtunk egy majd 6 kilós pontyot és egészen hajnali 3-ig csend volt. Három óra után nem sokkal kapásjelzőm hangja törte meg a csendet. Kicsit elbóbiskoltam, de végül meg mielőtt elérte volna az akadót meg tudtam állítani nemes ellenfelemet. Sikerest fárasztást követően már a bölcsőben pihent pikkelyes barátom.


Közel 11 kilós egészséges pikkelyes.


Visszaengedtem a halat megmosakodtam és visszafeküdtem az ágyamba. Reggel iszonyatos hőségre ébredtünk, már reggel nyolckor 28°C volt. Elmentem megmosakodni és letusolni. Miközben a tusolóhoz sétáltam az egyik sporttárs kérdezte, hogy volt e valami az este. Büszkén meséltem az este fogott halakról. Ekkor meg kezdődött a faggatózás mivel horgászok, hova horgászok… és én ismét büszkén meséltem, hogy mivel horgászok. Hosszasan beszélgettünk és próbáltam neki átadni tudásom legjavát. Kedd délellőtt és a délután kapás nélkül telt el. Alig vártam a napnyugtát, hogy ismét akcióba lendülhessek. A botokat én nem szoktam újra húzgálni „frissítés” címszóval, hiszen tudom, hogy jó helyen van a csali, szerintem fölösleges „zargatni” a vizet és a halakt csónakázással.


Nappal botjaim csendben pihentek.



Végre eljött a mi időnk, itt a napnyugta.


Kedd esténk nem úgy indult, ahogy mi szerettük volna. Az órámra pillantva már 10 órát mutatott. Vacsorázás után bementünk egy kicsit aludni, „kelleni fog még az energia” gondoltam Éjfél fele a jelzőm ismét akcióba lendült. Kiértem a sátorból és mindként jelzőm „sikított” illetve mind két swinger a levegőbe. Először arra gondoltam, hogy biztos a hal beleúszott a botomba. De mikor az egyik botot a kezembe vettem és elkezdtem magam felé terelni a halat. Ekkor derült ki, hogy a másik botomon is hal van, hiszen azt még mindig csak húzta. Leírhatatlan volt az örömöm egyszerre két kapás és egyszerre ketten fárasztunk a barátnőmmel, kell ennél több? Az egyik hal közel 10 kilós volt a másik egy 6,5 kg-os tükörponty.


Szinte hihetetlen.






Ismét egy sikeres túrát könyvelhetünk el magunknak. Összesen 10 db pontyot fogtunk és egy tokhalat. Ez nekem azért nagy eredmény, mert a tavon szinte csak mi fogtunk halat. A halőrrel beszélgetve tudtam meg, hogy csak elvétve fogtak egy két álláson egy két halak. Ismét bizonyítottak az Imperial Baits termékek és ismét beigazolódott az is, hogy sokszor előnyösebb a kis etetés. Számomra sokkal fontosabb a minőség, mint a mennyiség, egy jó minőségű bojliból sokkal kevesebb is elég, mint egy silány minőségű „parafagolyóból” . Mindkét bojlim szinte ugyan úgy teljesített. Köszönöm az Imperial Baitsnek a minőségi csalikat és Barátnőmnek is külön köszönet a horgászatért. Görbüljön mindenkinek!
Góbor Krisztián – Imperial Baits Team
   0   0 Ft Megrendelem
A kosár tartalma:
Kosár
Vásárlás folytatása Tovább a pénztárhoz
Az oldal böngészésével elfogadod, hogy cookie-kat használjunk, amiket jobb szolgáltatás nyújtás érdekében használunk fel. További információk