0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Menü Kategóriák
kedvencek bejelentkezés
0
icon
icon
2024-as akcióink Kuponok
Van egy cikkem, feltöltöm most!
Élménybeszámolók

Ködös November

Alig telt el pár hét, ismét lehetőség nyílt egy rövid horgászatra a Vadkan tavon. Mindig is szerettem másként alkalmazni a megszerzett tapasztalatokat, kipróbálni a mások által nem használt technikákat, módszereket. A legtöbb pontyhorgász egyet értene a az elgondolással, miszerint hideg, késő őszi körülmények között, a mélyebb vízben keressük a pontyokat, olyan csalikkal, melyek az alacsony vízhőfokhoz alkalmazandóak. Nem titkolt szándékom volt megcáfolni ezt az anomáliát. Tudom, hogy mi az az ízvilág amit ilyenkor „ajánlatos” használni, de én nem így gondolkodom. Ezen elgondolásokkal a fejemben a következő csalikat vittem magammal a meleg vízben már bizonyított Imperial Baits Carptrack bojlikból a Carp Total és Fish golyókat, valamint Monster-Liver és Elite meets Monster-Paradise ízvilágban. A horogcsalik is ezekből kerültek ki, néha kiegészítve Banana Half’n’half, vagy Elite-Strawberry pop up könnyítéssel.



Szerencsés hétvége elé néztünk, hiszen a tavon rajtunk kívül senki sem horgászott. November első hétvégéjén az éjjeli köd és mínusz 5 fok sem szegte kedvünket, sőt abban bíztunk, hogy a kisebb pontyok már kevésbé aktívak, hiszen a víz is 7 fok alá hűlt. Csütörtök estére érkeztünk a tó partjára, s a tábor kialakítását már csak az autók fényszórói mellett tudtuk megcsinálni. Alig egy óra múlva már a bójákat is elhelyeztük, bár két-két bottal folyamatosan kerestük a halakat. A csalizásnál – bár 8-10 centis iszappal borított részeken horgásztunk – én megint csak eltértem a bevált szokásoktól, csak 12 centis bevonatos előkét kötöttem. A legtöbb esetben dupla 16-os golyók kerültek a horog alá, és a jobb figyelemfelkeltés érdekében Carp Total amino dip, és Carp Total amino pordip segítségével paníroztam be. A hideg víz ellenére, a géles kocsonyás réteg rendkívül intenzíven ontotta magából az ízeket, amelynek meg is volt a hatása Az etetésnél a bója előtti 2-3 négyzetméteren kétmaréknyi - a már említett ízekben - vegyes bojlit szórtam be, amely gondosan kezelve lett InL és InP adalékok használatával.



Nem telt az éjszaka eseménytelenül, a reggeli pirkadatig 8 pontyot fogtunk, 9,60 kilogrammig, amelyből 5 darab a Fish, vagy a Carp Total bojlit vett fel. Késő délelőtt a köd is lassan feloszlott, déltájban elkezdtem keresni az új helyeket. Éjszaka is lehetett hallani egy-két pontyugrást a sekélyebb víz felől, de napközben látható jelei is voltak, hogy merre is tanyáznak. Jó 170 méterre járhattam a parttól, amikor kitapogattam egy ígéretes púpot, ahol 260-as alapvízből 120-130 centiig változott a vízmélység. a plató távolabbi felén hirtelen tört le 3 méterig a meder, és a törés alján akadók is kitapogathatók voltak. Innen hallottuk az éjjeli mozgásokat, úgy gondoltam, megéri minden kapás után visszaevezni, legyen bármilyen fárasztó is. 10-15 szem bojli társaságában letettem a szereléket az oldalába kb. 160-as vízbe. Nem kellett sokat várni, még talán fél órát sem, amikor az első pontyot fogtam a távoli púpról. Kapás után módszeresen eveztem vissza a szerelékkel a második botommal együtt. mindkét szerelék adta a halakat 5-15 perces eltérésekkel. A többiekkel egyetértésben szombat napközben, az utolsó éjszakára a sekélyebb víznél lévő állásra költöztünk, hiszen a mélyebb vízben harmada volt a kapás a sekély területekhez képest.



Jó döntésnek bizonyult, hiszen sorozatosan jelentkeztek a pontyok az új helyeken letett csalikra. Péter barátom is változtatott a horogcsaliján, miután meggyőzően fölénybe került az IB Carp total és Fish ízvilág a Banános half’n’half golyóval kombinálva Carp Total gél dippel. Köszönhetően az Imperial Baits minőségi termékeinek, igazán kevés etetés mellett, igen eredményesen zártuk a két és fél napos túrát. Ötven pontyot sikerült partra segítenünk, 4 és 13,50 kilogramm között, ami novemberben nem is rossz szezonzárás.





A megszokott stratégiák megszokott eredményeket produkálnak. Ha merünk változtatni, eltérni ezektől, emlékezetessé tehetjük a horgászatot, de nullázhatunk is. Ne tartson senkit vissza egy-egy kudarc, azzal is csak mi leszünk többek. Ha pedig bejön, …

Írta: Hamar Sándor
Imperial Baits Hungary

Forrás: saját
   0   0 Ft Megrendelem
A kosár tartalma:
Kosár
Vásárlás folytatása Tovább a pénztárhoz
Az oldal böngészésével elfogadod, hogy cookie-kat használjunk, amiket jobb szolgáltatás nyújtás érdekében használunk fel. További információk