A pokolból a mennyországba

Vannak olyan horgászok és én is közéjük tartozok, akik kitűznek maguknak egy célt és azt próbálják teljesíteni. Az én célom, hogy minél nagyobb és „nehezebb vizeken próbáljak meg eredményt elérni. Idén április végén úgy érzem, hogy egy ilyen célt sikerült teljesítenem és egy újabb mérföldkőhöz jutottam el a horgász pályafutásom alatt. Ez a célkitűzésem pedig az volt, hogy Franciaország legnagyobb és az egyik legnehezebb taván a Lac Du Der Chantecoq tározón sikerüljön egy pontyot kifognom. A tervem megvalósítása érdekében tavaly októberben már ellátogattam erre a hatalmas vízre, de sajnos az időjárási körülmények és a rossz helyválasztás miatt csak egy harcsát sikerült kifognom. Igaz, két pontyot is megakasztottam, de a vízben rejtőzködő akadók, a rengeteg hínár és a nagy hullámzás miatt mindegyiket elvesztettem. Már az októberi túra végén elhatároztam, hogy idén áprilisban újra meglátogatom ezt a vizet és a tavaly őszi tapasztalatokkal felvértezve ismét felveszem a harcot a tó pontyaival szemben. A horgásztúrámra ezúttal Merényi Szabolcs barátom kísért el, aki szintén keresi a kihívásokat és ő is szerette volna megmérettetni magát egy ilyen extrém horgásztúrán. A tározóról annyit kell tudni, hogy a területe 4800 hektár, az átlagmélysége 7-8 méter, nagyon akadós és rengeteg hínár van benne. A tározó területéhez képest a halállomány igen alacsony és tíz éve nem volt pontytelepítés a tóba.

Visszatérve a horgásztúrára, a felkészülést indulás előtt már 3 héttel elkezdtem, ami abból állt, hogy legyúrtam a szükséges mennyiségű bojlit, a felszerelést átnéztem és összeállítottam, valamint a hiányzó dolgokat pótoltam. Mivel már voltam a tározón és egy kis tapasztalatot is szereztem a vízzel kapcsolatban, ezért Szabolcsnak is elmondtam, hogy mennyi bojlit, magot, pelletet érdemes vinni magunkkal és milyen időjárási körülményekre kell felkészülni. A horgásztúrára ezúttal 35 kg, IB Elite-Strawberry, Elite, és Monster-Paradise-fish bojlit, valamint 15 kg IB amino pelletet és 30kg tigrismogyorót vittem magammal. Az általam vitt csali mennyiségről annyit, hogy ezen a tavon, ez nagyon kevésnek számit, mert rengeteg a természetes táplálék és ilyen kicsi mennyiséggel nehéz egy helyben tartani a pontyokat. A tavat látogató horgászok általában 3-4 szer több csalit visznek magukkal, de én bíztam magamban és a jó minőségű bojlimban.

Lassan elérkezett április 25.-e, az indulás napja, amit már nagyon vártam, mikor is Szabolcs barátommal neki vágtunk az 1400 km-es útnak, Ausztrián és Németországon át. Hajnali 6 órakor érkeztünk a tóhoz ahol a már megszokott szeles, borús és hideg idő fogadott minket. Mivel már lassan pirkadt és a ködfüggöny is kezdett felszakadozni lassan elénk tárult a tó a maga valójában. Hiába jártam már a vízen tavaly októberben, a tó most egy teljesen másik arcát mutatta mivel most teljesen fel volt töltve és még hatalmasabb volt, mint a múlt évben. Engem is újra áthatott a víz misztikus varázsa, de Szabolcs arcán is láttam, hogy nem tud betelni a látvánnyal és percekig csak bámulta a hatalmas tározót. Hulla fáradtak voltunk ugyan a kimerítő út után, de a vérünk hamar felpezsgett és az adrenalin elöntötte a testünket így új erőre kapva, gyorsan megváltottuk a jegyeket, és már robogtunk is a kikötőtől 18 kilométerre lévő helyünkhöz. Mivel most sikerült egy olyan helyet foglalni, amit autóval is meg lehetett közelíteni, így a felszerelés kipakolása és a sátorállítás is viszonylag gyorsan ment. Késő délután volt mire mindennel elkészültünk, de sajnos mire a vízre szerettünk volna menni, feltámadt a szél és lehetetlenné tette a radarozást és a bóják elhelyezését, ezért nem maradt más hátra, mint, hogy a csalikat előkészítettük és megbeszéljük a taktikát az elkövetkező hétre.

Este 8 óra körül valamelyest csillapodott a szél és elhatároztuk, hogy megpróbáljuk feltérképezni az ellőttünk elterülő több száz hektárnyi területet. Kicsit bosszantott, a nagy hullámzás és hogy lassan be is sötétedett, mert csak egy hetünk volt a horgászatra és szerettem volna már az első nap pontosan átnézni a meghorgászandó részeket és nem később áthelyezni a bójáimat, mivel a bojlikészlet véges volt, amibe nem fért bele a fölösleges szórás. A bójáimat végül 4,5 – 5 – 5,5 és 6,8 méter mély vizekben helyeztem el a parttól 140 és 300 méter közötti távolságban, amiből kettő egy törésoldalba, a másik kettő pedig egy víz alatti fasor, lefűrészelt fatörzsei mellé került. Első este úgy döntöttem, hogy nem etetek sokat, mivel majd ha csillapodik a szél még pontosítok a bójákon, így mind a 4 helyre 2 kg bojlit, fél kiló pelletet és 2 kg tigrismogyorót szórtam. Csalizni 24 – 28 milliméteres golyókat használtam, míg etetni 18 és 22 millimétereseket, amit viszonylag nagy területen elszórtam. Este 23 órára minden a helyére került és nem maradt más hátra, mint megvacsorázni és aludni, hogy kipihenjem az út fáradalmait. Sajnos a pihentető alvás nem tartott sokáig, mert arra ébredtem, hogy a szél újra feltámadt és a csónakomat kirakta a partra a kövek közé. Gyors mentőakció után egy takaróponyvára húztam a csónakot, hogy ne sérüljön az alja majd visszafeküdtem aludni. Másnap az időjárás kicsit jobbra fordult és a szél is csendesedett, így újra vízre szálltam, hogy a bojáimat pontosan a szerintem jó helyekre rakjam. Ebben segített a tiszta víz is mivel 3 – 4 méterig le lehetett látni a tó aljára és így sok akadályt, többek közt fát és hínárt szabad szemmel is láttam. Miután véglegesítettem a bojákat, gps-sel elmentettem és most már nagyobb mennyiséggel megetettem, ami azt jelentette, hogy botonként 5 kg bojlit, pelletet és tigrismogyorót szórtam el nagy területen, majd a felcsalizott botokat bevittem és 2 – 3 napnál korábban nem állt szándékomban frissíteni őket.

El kell mondanom, hogy nem vagyok a nagy etetéseknek a híve, mert én mindig inkább a halak táplálkozási helyeit próbálom felkutatni ahol amúgy is esznek, ezért fölöslegesnek tartom a sok csali beszórását, és végül is nem az a célom, hogy jóllakassam a pontyot hanem, hogy megfogjam. Ez az etetési stratégiám Magyarországon a kisebb 100 – 200 hektáros tavakon működik is, de egy akkora vízen, mint a Lac Du der, ahol a tó méretéhez képest nagyon kevés hal él, nem igazán célravezető. Az ilyen méretű vizeken azért célszerű nagy mennyiségű csalit beetetni, mert a pontyok rajokban nagy területet járnak be, és ha véletlenül felénk tévednek, akkor csak nagy mennyiségű etetéssel lehet ideig, óráig helyben tartani őket. A gond az, hogyha tovább állnak, lehet, hogy csak egy-két hét múlva jön a következő halraj felénk és nem tud mindenki két-három hétre horgászni menni. Az ilyen jellegű vizeken a bojli minősége és beltartalma nagyon fontos mivel, mint írtam rengeteg a természetes táplálék a vízben és itt az általunk használt bojli, pellet és tigrismogyoró a halaknak csak sokad rendű táplálék. Az ehhez hasonló vizeken a pontyok nem éheznek ez által a silány minőségű bojlikkal nem igazán lehet becsapni őket. Visszatérve a horgászatra. A tó elhelyezkedése és kiterjedése miatt rengeteget esik az eső és fúj a szél, ami nagyon megnehezíti a horgászatot. Így teltek a napjaink, igazi áprilisi bolondos időjárás volt, hideg, szél, eső, ami nagyon megviseli az embert főleg, ha nem egy kiépített parton vagy stégen horgászik. Sajnos a várva várt kapás csak nem akart megérkezni. Eltelt három nap, de a csalizáson és az etetésen semmit nem akartam változtatni, mivel bíztam a sokévnyi horgász tapasztalatomban és az Imperial Baits bojlik minőségében. A 4. nap újra vízre szálltam mivel elég nyugodt volt a tó és ezt ki akartam használni, hogy még több jónak ígérkező helyet felfedezzek a víz alatt. Körülbelül 3 órányi csónakázás és radarozás után arra a következtetésre jutottam, hogy a bóják teljesen jó helyen vannak, és ki kell tartanom mellettük. Így is tettem és újra húztam az összes botot majd megetettem mind a négy helyemet és egy szivar elszívása után lefeküdtem aludni.

Este tíz óra lehetett mikor megszólalt a delkimem hangja a parthoz legközelebbi botomon, ami egy szem 26 mm-es monster-paradíse-fish bojlival volt csalizva. Mondanom sem kell észt veszve rohantam ki a sátorból, ahogy csak tudtam. A bojli padom a parttól 15 méterre volt elhelyezve a vízben, így gyorsan a comb csizmámat is felkaptam, majd belegázoltam a tóba, hogy minél hamarabb kontaktusba kerüljek a hallal. Bevágás után éreztem, hogy valamit akasztottam, de egyúttal azt is, hogy a zsinórom le van akadva, így nem maradt más hátra, mint, hogy gyorsan a csónakba pattantam és irány a nyílt víz. A motort ötödik sebességbe kapcsoltam, majd a hullámokkal dacolva siettem, hogy minél hamarabb a hal közelébe érjek. Fél úton járhattam mikor a zsinórom kiszabadult az akadóból és a hallal fel tudtam venni a kontaktust. Sajnos a horog végén csak egy bodorka volt, így egy kicsit csalódott voltam, de nem tehettem mást, mint visszaengedtem, majd újra húztam a botot és logó orral lefeküdtem aludni. Lassan közeledett az utolsó éjszaka is és már kezdtünk beletörődni, hogy nem sikerül pontyot fogni ezen a hatalmas vízen. Az írásomnak azt a címet adtam, hogy pokolból a mennybe, amire most rávilágítok, hogy miért. Utolsó nap délutánján 2 botot még újrahúztam, majd el kezdtem összerakodni a sátorban, hogy másnap minél hamarabb el tudjunk indulni, mivel a haza út 1400km és szerettem volna kipihenni magam a hétfői munkakezdés előtt. Miután mindennel végeztem korán összepakoltam és lefeküdtem aludni, hogy kipihent legyek a hosszú útra. Este 22 óra lehetett mikor a 300 méterre behúzott botomon, amit két szem 24 mm-es Elite-Strawberryvel csaliztam, a delkimem bejelzett. Kinéztem a sátorból, de mivel nagyon fújt a szél, azt gondoltam, hogy csak belekapott a zsinórba és ezért jelzett, így visszafeküdtem aludni. Pár perc múlva megismétlődött ugyanez, de most már úgy döntöttem, hogy megnézem a zsinórt, hogy nem sodort-e rá valami hínárt a szél, mivel a többi botomon a jelzők csöndben voltak. Épp a combcsizmámat vettem fel, mikor a jelző most már folyamatosan jelezve adta tudtomra, hogy kapásom van. Az adrenalin elöntötte a testemet és rohantam a bothoz, hogy bevágjak. Amint megemeltem a botot teljesen karikára görbült és valami iszonyatos erővel húzta a zsinórt a dobról. Gyorsan csónakba ugrottam és a nagy hullámokkal dacolva elindultam a hal felé a korom sötétben. A zsinórom szokás szerint több helyen is le volt akadva, de szerencsére csáklyázó nélkül is ki tudtam szabadítani és végre teljesen fel tudtam venni a hallal a kontaktust. Nem tudom mennyi ideje lehettem a vízen, de a halat egyszerűen nem tudtam felhúzni a 9 méteres mélységből pedig nem voltam leakadva, így a harc elég kilátástalan volt számomra, mert a hal folyamatosan húzott és a szél is sodorta a csónakomat. Kb. fél óra múlva a horgászhelyemtől vagy egy kilóméterre a halam akadóba ment és innen már nem tudtam kiszabadítani és a zsinórom elszakadt. Teljesen összetörtem lelkileg és lógó orral a horgászhely felé vettem az irányt, ami nem volt egyszerű, mert szembe széllel kellett mennem és a motor hiába volt 5. fokozatban még így is csak vánszorogtam kifele, nem beszélve arról, hogy a csónakba becsapódó hullámoktól csurom vizes is lettem. Elég sok időbe telt mire visszajutottam a horgász helyemre ahol Szabolcs barátom már várt és érdeklődött, hogy mi történt. Gyorsan elmondtam a történteket neki, és mivel látta rajtam, hogy teljesen kész vagyok, inkább hagyott, hogy kicsit megemésszem a velem történteket. Annyira megviselt az egész, hogy a botomat össze is raktam és elpakoltam majd bementem a sátorba, hogy átöltözzek, és egy kicsit lecsillapodjak. Épp a száraz ruhákat vettem fel mikor a jobb szélső botomon, ami 4,5 méteres vízbe volt lerakva megszólalt a kapásjelzőm. Mondanom sem kell alsónadrágba, pólóban és mezítláb rohantam ki a sátorból, hogy minél előbb be tudjak vágni. A hőmérséklet 8-10 fok lehetett, de én ebből nem éreztem semmit annyira felpörögtem az újabb kapás miatt. A procedúra a szokásos, csónakba be, hínár leszedés, akadóból szabadítani a zsinórt, és ha szerencsém van a végén a hallal fel tudom venni a kontaktust. Most fortuna is mellém állt és minden jól ment, a hal szintén tartotta a mélységet és folyamatosan a széllel egy irányba úszott. Fárasztás közben szerintem az összes imát elmormoltam, amit csak ismerek, hogy a pontyom meglegyen. A tó végül kegyes volt hozzám és kb. 20 perces fárasztás után megpillantottam az áhított pontyot, amit nagy nehézségek árán sikerült is megmerítenem. Ekkor kiszakadt belőlem minden és örömömben hatalmasat kiabáltam, amiből Szabolcs is tudta, hogy a ponttyal vívott harcból most én jöttem ki győztesen. A partra félig lemerült motorral és evezve sikerült csak kijuttatni a halat. Felemelő érzés volt, hogy Szabolcs barátom is, hogy tudott örülni a fogásomnak pedig ő egy másik márka forgalmazója. A segítségével betettük a pontyot a halbölcsőbe majd ujjongva összeölelkeztünk. Két óra leforgása alatt a pokolból a mennyországba kerültem. A halat végül lemértük és nagy örömmel vettem tudomásul, hogy egy 17,80 kilogrammos tőponttyal ajándékozott meg a tó.

A csali, amire jött egy szem 28 mm-es Monsters-Pardise-Fish bojli volt. Nehéz átadni azt az érzést, hogy milyen egy pontyot kifogni egy olyan hatalmas és nehéz vízből, ahol több hetet is eltöltenek a horgászok egy-egy kapásért, ami még nem is garantálja, hogy ki is sikerül fogni a halat a vízben levő akadók, hínár és időjárás miatt. Sajnos Magyarország tavain ilyen viszontagságokat nehéz átélni, mert még a természetes tavainkon is elég sűrű a halállomány és nem a halfogás a jelenti a legnagyobb feladatot, hanem a szelektálás, hogy minél nagyobbakat csaljunk a horogra. Ezért járok évek óta külföldre, hogy minél nagyobb tavakat keressek és extrém körülmények között érjek el, számomra sokat jelentő sikereket. Néha egy-egy túra után már én is elgondolkozok magamon, hogy normális vagyok-e, és mért kell ez nekem, de mindig arra lyukadok ki, hogy a sok viszontagság és a számomra új vizek felfedezése az én adrenalin bombám, én ezt a horgász stílust imádom csinálni. Rengeteg 20 kiló feletti halat fogtam már különböző vizekben, de abban biztos vagyok, hogy ez a túra és ez a hal örökre bevésődik a fejembe. Végül köszönetet szeretnék mondani Merényi Szabolcs barátomnak, aki részt vett velem ezen a nem mindennapi túrán és megmutattuk, hogy két márka képviselője is tud együtt horgászni és mindegyikünk tud örülni a másik sikerének. Most, hogy ezt a kitűzött célt elértem az életemben, jöhet egy újabb kihívás, ami nem más, mint a Lac Foret De Orient Októberben.