0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Menü Kategóriák
kedvencek bejelentkezés
0
icon
icon
2024-as akcióink Kuponok
Van egy cikkem, feltöltöm most!
Élménybeszámolók

HA HÚSVÉT, AKKOR PECA!

Mint ahogy minden évben, nem volt ez máshogy idén sem, ha eljön a Húsvét ünnepe, akkor én elhúzok horgászni. Végre nem azzal kellett töltenem az első napot, hogy átautózzam az egész országot, egy kis horgászatért. Mindössze 15 perc autózás után megérkeztem a meghorgászandó víz partjára. Ez pedig a Nagykállói Horgásztó. Érkezésemkor próbáltam információkat gyűjteni a halőröktől, hogy ki mit fogott. Volt, aki fogott volt, aki nem. Válaszolták. Na ettől a rengeteg infótól nem lettem sokkal okosabb, de ez nem zavart túlságosan. Megkerestem a faházamat és kezdődött a horgászat. Nem először horgásztam ezen az állásom így már volt némi elképzelésem a bóják elhelyezéséről.
Ha Húsvét, akkor peca!

Sokan azt gondolják, hogy egy mesterségesen létrehozott mederben teljesen mindegy, hogy hová esik a csali, így is, úgyis lehet halat fogni. Ezt az állítást ez a tó már nagyon sokszor megcáfolta. Ezen a horgászhelyen is vannak jól meghorgászható akadók, púpok, kisebb nagyobb törések.

Ezek a mederváltozások nagyon jól tartják a halakat.

A bóják elhelyezése után összeszereltem a botokat és elkészítettem az etető anyagot.
Erre a horgászatra a felmelegedő víz miatt két csalit hoztam magammal.
Az Explosive Stickmix és a Monster Paradise teljes palettáját.
A bojlik mellé PVA hálóba felkínált stickmixel és kendermagos keverékkel készültem.

A végszerelékem alkotóelemei a PB PRODUCT termékei közül kerültek ki.

Felcsaliztam az előre megkötött előkéimet és már siklott is a csónakom a bóják felé. Pár perc alatt minden csali a helyére került.
Teltek az órák. A halak egyenlőre semmi érdeklődést nem mutattak az etetéseken. Mivel semmi dolgom nem volt, átmentem a szomszédokhoz egy „welcome drink” elfogyasztására. Mert mindig úgy szokott lenni, ha az ember nincs a botok mellett, akkor jön a várva várt kapás. Ez most is pont így történt. Alig ért le a pálinka, már a balos botom jelzője visszaparancsolt a helyemre. Az idei első kállói halam egy jókötésű töves lett, 8 kilós testsúllyal. Erre a napra ennyi jutott a halfárasztásból ugyanis sem az este sem pedig az éjszaka nem adott értékelhető halat. Csak a törpék borzolták a kedélyeket. A felkelő nap sugarai viszont megváltoztattak mindent. A reggeli elfogyasztása előtt sikerült kivarázsolni egy 15 majd pár perccel később egy 18 kilós tőpontyot.

A kőkeményre párolt bojlikkal és az elterelő etetéssel sikerült kivédeni a törpetámadásokat, így a felkínált csalik megmaradhattak a pontyok számára. A 2011-es esztendő sláger csalija a IB MONSTER s PARADISE most is hozta a tőle várt sikereket.
Ezt semmi nem bizonyítja jobban, mint ez a 21 és egy 20,6 kilós ponty duó.

Üdvözlettel: Gyurecskó Tamás
   0   0 Ft Megrendelem
A kosár tartalma:
Kosár
Vásárlás folytatása Tovább a pénztárhoz
Az oldal böngészésével elfogadod, hogy cookie-kat használjunk, amiket jobb szolgáltatás nyújtás érdekében használunk fel. További információk